szon-sportoldal

2017.03.21. 08:52

Szpari - Vajon mi az a titokzatos harmadik erő, amit Véber György emleget?

Nyíregyháza - A Szpari szakvezetője nem hajlandó elfogadni azt, amit a csapat nyújt eredményben és játékban.

Nyíregyháza - A Szpari szakvezetője nem hajlandó elfogadni azt, amit a csapat nyújt eredményben és játékban.

Ismét kikapott a Szpari. Az idén hat meccset játszott, kettőt megnyerve, négyet elveszítve hat pontot és négy gólt szerzett. Vasárnap a Dorog távozott három ponttal Nyíregyházáról.

– Döbbenet! Vagy nem értek hozzá, és botrány, hogy mit csinálok szakmailag – bár nem akarom ezt hinni –, vagy tényleg nem tudnak futballozni a játékosok, de ezt sem tudom elhinni. Vagy van valami harmadik erő! Egyszerűen nem stimmel valami. A legszörnyűbb az, hogy mintha valóban elfelejtett volna futballozni néhány játékos, gyakorlatilag mind.

– Megértem a közönséget, ezt nem lehet elfogadni! Jön egy szünet, bár folyamatosan csak abban bízunk, hogy majd, majd, majd, de mégsem. Nyilván lesz a vezetőséggel egy beszélgetés, meglátjuk – nyilatkozta a vasárnapi mérkőzés után Véber György, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

Nyugodtnak kell maradni

Hétfőn a szokásos visszapillantás miatt kerestük a szakvezetőt, aki szokásához híven nem kertelt.

– Nem sikerült megnyugodnom, de nyugodtnak kell maradnom – kezdte Véber György. – Csak akkor van sansz­­­ helyrehozni mindent s jó útra terelni a csapatot. Azt kell mondanom, hogy torz tükröt állítunk magunk elé. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, amit a csapat nyújt eredményben és játékban. A heti munkának nyoma sem látszik a gyatra teljesítményekben. A hétközi jó edzésmunkával becsapjuk magunkat. Továbbra is úgy vélem, hogy el kell végeznem azt a munkát, amit én jónak gondolok. Keresni, kutatni kell az okokat, hogy a bajnoki mérkőzésen miért nincs ez rendben. Ezért nem tudok megnyugodni. Esetleg csak akkor, ha sikerül ezt az egészet kiegyenesíteni és tartósan felfelé ívelő ágba lépünk.

Véber György meccs utáni nyilatkozataiban említette elődje véleményét, illetve az úgynevezett harmadik erőt. Vajon mire gondolt?

– Nincs ebben semmi titokzatosság – kezdte a választ Véber György. – Ami az első kérdést illeti, a múlt heti Sportplusszban nyilatkozott Jani (Mátyus János, a szerk.), hogy ez a keret alkalmatlan azokra a feladatokra, amiket anno ők is kitűztek.

Idézte az öltözőben

– Ezt a nyilatkozatot idéztem az öltözőben, hogy a játékosokat felpiszkáljam ezzel, harci tüzet szítsak. Jani szempontjából ebben nem éreztem semmi bántót, ő nyilatkozta, vállalta, én felhasználtam mentális felkészítésre. Az öltözőben azt is elmondtam, hogy a vasárnapi ellenfél szakmai igazgatója más ügyben felhívott, majd azt mondta: nem irigyellek Gyuri, hogy ennyi vakkal kell dolgoznod. Ezt is említettem, hogy megpiszkáljam az önérzetüket.

– A harmadik erőben semmi rébusz nincs, egyszerűen nem értem az okokat. Keresem azt a valamit, ami miatt eddig nem tudtunk elindulni. Vasárnap eléggé zaklatott állapotban voltam, ám akkor is erre gondoltam, semmi másra.

– Meg kellene hívnom azt a pár száz szurkolót, akik még megtisztelnek bennünket, hogy keddtől péntekig nézzék meg az edzéseket, hogy mit és hogyan csinálunk – mondta zárásként Véber György.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!