Táblákkal jelzik majd, ha lehet lékből horgászni

Szerdán próbafúrást tartottak a Nagy-Morotva jegén
Szerdán próbafúrást tartottak a Nagy-Morotva jegén - © Fotó: egyesület
Rakamaz – Az elmúlt napok fagyos időjárása jégpáncélt varázsolt a tavak, holtágak felszínére. Borbély Mihályt, a rakamazi Cormoran Sporthorgász és Természetvédelmi Egyesület elnökét kérdeztük meg szerdán arról, hogy mi a helyzet a Nagy-Morotván.


– Nemrég jártunk kint a holtágnál, ahol több helyen is próbafúrásokat végeztünk. Reccsenésmentes volt a jég, a vastagsága elérte a 9-11 cen­timétert is, de ez ne tévesszen meg senkit sem, ugyanis a sás és a nád tövében mindössze 3-5 centiméter a jég vastag­sága – magyarázta a civil szervezet vezetője.

– Ha továbbra is tartós lesz a hideg, akkor hízik még annyit a jég, hogy biztonságos lesz rajta tartózkodni. Egyelőre azt tudom mondani, hogy senki se merészkedjen a holtág jegére még a saját felelősségére sem, ha majd lehet rajta tartózkodni, és lehet rajta lékről horgászni, azt táblákkal fogjuk jelezni – óvott mindenkit az esztelen vakmerőségtől Borbély Mihály, aki még hozzátette: – A szél úgy hordta a havat, hogy kap fényt a holtág vize, így nem kell most még fényfolyosókat kialakítanunk.

MML

Címkék: , ,







hirdetés