11 órája | Pap, Nyírlövő - Életre szóló élménnyel gazdagodtunk, mi a Kölcsey Ferenc Általános Iskola papi és nyírlövői 7. osztályos tanulói június 3-6. között.
tovább »
14.06.2013 | Kolozsvár/Arad, 2013. június 14., péntek (MTI) - Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával.
tovább »
13.06.2013 | Bukarest, 2013. június 13., csütörtök (MTI) - Az erdélyi Verespatak felkerült a hét leginkább veszélyeztetett európai műemlék, illetve védett helyszín listájára, amelyet idén először állított össze az Europa Nostra nemzetközi örökségvédő szervezet - jelentették be a pályázat készítői Bukarestben csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
tovább »
11.06.2013 | Debrecen - Május 25-én, a Református Szeretetszolgálattal való együttműködésünk keretén belül részt vettünk a Szeretethíd nevezetű országos rendezvényen. Az Abigél diákjai már a rendezvény nyitónapján önkénteskedtek, valamint másnap a debreceni Emlékkertben adtak színes műsort a délelőtt folyamán.
tovább »
07.06.2013 | Kolozsvár, 2013. június 7., péntek (MTI) - Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pénteken közölte, a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi vezetőivel folytatja a tárgyalásokat a két párt fúziójáról azt követően, hogy Biró Zsolt MPP-elnök elutasította az erről szóló tárgyalásokat.
tovább »
04.06.2013 | Kolozsvár, 2013. június 4., kedd (MTI) - Több erdélyi településen tartottak megemlékező rendezvényeket a Nemzeti összetartozás napján.
tovább »
31.05.2013 | Kolozsvár/Csíkszereda, 2013. május 31., péntek (MTI) - A székelyföldi Csíkszereda román nyelvű gimnáziumának és legnevesebb magyar nyelvű gimnáziumának a ballagásán vett részt pénteken Remus Pricopie román oktatási miniszter és Mircea Dusa székelyföldi származású védelmi miniszter.
tovább »
30.05.2013 | Kolozsvár, 2013. május 30., csütörtök (MTI) - Erdélybe látogatott csütörtökön Károly herceg, a brit trón örököse - közölte a Mediafax hírügynökség.
tovább »
28.05.2013 | Kolozsvár, 2013. május 28., kedd (MTI) - Gyertyagyújtással emlékeznek kedd este 13 erdélyi településen a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászóra, Erőss Zsoltra és Kiss Péterre az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szervezésében.
tovább »
25.05.2013 | Bukarest, 2013. május 24., péntek (MTI) - Erdélyi középiskolások pénzügyi ismereteit mérték fel egy verseny keretében Kolozsváron a Romániai Magyar Közgazdásztársaság és Magyarország kolozsvári főkonzulátusa szervezésében.
tovább »