A kézilabda Michelangelója

51 mérkőzés: 28 győzelem, 3 döntetlen, 20 vereség. Ez a mérlege bő két év alatt a tiszavasvári kispadon. Hatalmas érdemei vannak abban, hogy harmadik helyen telel az együttes. A nehézségekről, célokról, játékosokról, a legkitartóbb publikumról és még sok minden másról is olvashatnak interjút Rácz Sándorral, a kézilabda „művészével”.

- Sanyi bá’ vagy Tanár Úr a fiúknak?

- (Mosolyog) Nincs ilyen megkötés. Azt hiszem, a tisztelet nem a megszólításon múlik.

- Sokkal inkább a tekintélyt parancsoló eredményeken…

- Nézze!Nem indult rózsásan a történet. Szeptember elején még csak kilenc igazolt játékost olvashattunk az interneten. Menet közben sikerült olyan fiatal srácokat találni, akik aztán fegyelmezetten látogatták az edzéseket.

- Kilenc győzelem, öt vereség. A megszerzett tizennyolc ponttal harmadikok az NB II. észak-keleti csoportjában. Ez várakozáson felüli teljesítmény. Főleg ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor majdnem bedobta a törölközőt!

- Mostanra kevesebb lett a zavaró tényező. Megváltozott a játékosok hozzáállása…….

- Az elmúlt időszakban két sorozat is megszakadt. Tíz mérkőzés után kaptak ki hazai pályán (a Hajdúnánástól), és egy év után tudtak nyerni újra idegenben (a Hajdúszoboszló otthonában).

- Ez három dologra vezethető vissza. A tíz csapatos bajnokságban differenciálódtak az erőviszonyok. Van két nagyon erős együttes (Fehérgyarmat, Hajdúnánás), utána van egy középkategória, ahol mi is tartózkodnunk, és van két csapat (Berettyó, Mezőtúr), akik küszködnek még a csoport ritmusával, hiszen korábban a dél-keletiben kézilabdáztak. Úgy gondolom, a középső zónában jól dolgoztunk, megfelelő stratégiát alkalmaztunk. Jó és rossz sorozatok? Ez a fiatalok formaingadozásának tudható be. Idegenben nehezebben tudják feldolgozni a körülményeket, legyen az terem, játékvezető, hőmérséklet, talaj, világítás és így tovább. A harmadik nagyon fontos dolog pedig a következő: emlékszem, Boczák Zsolti nagyon borúlátóan nyilatkozott, ami engem nagyon megrázott. Megfogalmazódott bennem, hogy jobban kell motiválni a fiúkat.

Éreztem bennük annyi erőt, hogy elérjük a felsőházi tagságot. Ezt folyamatosan hangoztattam nekik, és kezdték megérteni, hogy lehet, jobb lenne a felső helyekért csatázni mintsem a kiesés elől menekülni. A kézilabdáról van egy alkotott modell a fejemben. Ezt akár egy szobrász az alkotását addig farigcsálja az ember, ameddig nem jön létre belőle valami olyasmi, amit szeretne. Sokat léptünk előre. Kevesebb kommentárral, kevesebb instrukcióval játssza azt a stratégiát a csapat, amit elvárok tőlük.

- Milyen stratégián, taktikán alapszik a tiszavasváriak játéka?

- Sokan csak a gyors lerohanásokra gondolnak. Tévesen. Tényleg látszik, hogy szeretünk futni, de óriási értéke van a védőmunkának is. Az a feladatom, hogy megszeretessem a védekezést a tanítványokkal. Ez a védekezés, akár esik, akár fúj vagy éppen süt a nap, akár hazai a pálya, akár idegen környezet, kezd funkcionálni, hiszen megvan a pillére, megvan a tengelye, de megvan a karmester, a szervező is, aki különböző metakommunikációs eszközökkel koordinálja ezt a tevékenységet. Mindenkinek tisztázottabb a feladatköre, így a kivitelezés is pontosabb. És nyílván van egy nagyon jó kapus is mögöttünk. Amikor az ellenfél elengedi a kezéből a labdát, következik a támadás. A gyors játék a kézilabdában elengedhetetlen, amit nem könnyű megszerkeszteni, de a fiúk rájöttek arra, hogy lehet olcsó gólokat szerezni. Ehhez persze hallatlan technikai felkészültség kell, mert a pillanat tört része alatt kell eldönteni fejben a támadás befejezését, majd manuálisan kivitelezni azt. A felállt fal elleni támadáskor nehezebb a dolgunk, nincsenek minden tehetséggel megáldott átlövőink, de azt gondolom, mégis itt léptünk a legnagyobbat előre. Nagyon nehéz volt néhány játékos fejében rendet tenni. Volt köztük, aki korábban gólkirály volt, aki csak abból élt, hogy nagyot lőtt. Mostanra már az előkészítésben is hatalmas érdemei vannak.

- Mindenesetre a taktikai húzásai -boksz nyelven szólva- alaposan ültek. Legalábbis ez szűrhető le abból, amit a többi edző nyilatkozott nekem a játékukról.

- Három- négy rendszerünk van, amit folyamatosan váltogatunk, attól függően, hogy például emberelőnyben, vagy emberhátrányban kézilabdázunk. Ezek fegyelmezetten ki vannak dolgozva. A többi csapatnál inkább építenek a páros vagy a háromszögű kapcsolatokra. Ha ezekre megfelelően lépnek fel a védők, akkor befulladnak. Azt gondolom, a mi támadójátékunk szélesebb repertoárral bír.

- Milyen a viszonya a fiúkkal?

- Ezt tőlük is meg kellene kérdeznie. Számomra olyanok, mintha a fiaim lennének.

- Nézeteltérések sincsenek?

- Az gyanús, ha minden rózsaszín. Ahol dolgoznak, ahol eredmény születik, ott vannak konfliktusok is. A hosszú évek során megtanultam ezeket kezelni.

- Hogyan?

- Gombostűből nem szabad elefántot csinálni. Azt gondolom, a meglévő problémákat megoldottam, azokkal, akikkel kellett.

- És az mennyire jelent problémát, hogy szaktudásához képest alacsonyabb osztályban edzősködik?

- Ha most nagyképű lennék, azt mondanám, hogy ha nagyon az NB I-es kispadhoz ragaszkodnék, még most is ott ülnék. Sosem küldtek el egy csapattól sem. Inkább én mentem el, ha úgy éreztem, hogy nem megfelelőek a viszonyok. Nyolc és fél éven át tevékenykedtem az élvonalban, ami számomra ingerszegény állapot volt. Ugyanazt a tizenakárhány játékost edzeni unalmas. Szép dolog egy csapat építése, de nekem inkább pedagógus vénám van. Jobban megtalálom a számításaimat itt, Tiszavasváriban, valamint a gimnáziumban, ahol osztályfőnök is vagyok.

- A játékvezetőkkel szemben meddig lehet elmenni?

- Pályafutásom alatt egészen messze is elmentem. Volt, amikor megfogtam a grabancukat, voltam eltiltva is. Egy idő után azonban lehiggadtam, mert tudomásul kell venni, hogy ők is hús vér emberek, nekik is különböző a felkészültségük. Viccesen azt szoktam mondani a srácoknak, hogy van jó játékvezető és gyenge. Edzésen szoktam mondani, hogy most csaló vagyok, ha valamelyik ítéletemmel nem értenek egyet. Akkor van gond, ha egy gyenge bíró csalni is akar. Ha a hazai pályát túlságosan megfújják, még azzal is lehet valamit kezdeni, de amikor a kettő keveredik, káosz van a játékosokban, az edzőben, a bírókban, konfliktus alakul ki. Sértegetni ma már nem szoktam őket. Olyan volt már, hogy időt kértem, és mondtam nekik, hogy nem a csapatommal kívánok foglalkozni, hanem, hogy ti pihenjetek egy kicsit.

- Mi most foglalkozzunk a csapattal, a játékosokkal! Boczák Zsolt a csapatkapitány. Milyen szerepe van a gépezetben?

- Nagyon érdekes személyiség. Óriási tisztelet övezi, rendkívül intelligens. A munkabírása és elkötelezettsége Tiszavasvári mellett példaértékű, már-már beteges. Emiatt ő a csapatkapitány. Érdekes, mert jobban szeretem, ha mezőnyjátékos a kapitány. Hogy miért? Mert a mezőnyjátékos az edző gondolatait jobban át tudja adni a többieknek. A legalkalmasabb erre a mindenkori irányító. De mivel nálunk ezek változtak, cserélődtek, nem eshet egybe. Úgy gondolom, jó helyen van a csapatkapitányi poszt. Néha talán többet várnék Zsolttól a kommunikáció terén. De ő egy ilyen személyiség, el kell fogadni, mert mint mondtam, hatalmas a tekintélye a gárdán belül.

- Vannak érinthetetlen játékosok?

- Az én felfogásomban nincs nélkülözhetetlen játékos. Egy helyi testnevelő tanár eléggé borúlátóan vélekedett a bajnokság előtt. Mondta, ha ilyen átlövőt, ha olyan irányítót nem igazolok, meg ez meg ez nem lesz, akkor ebből semmi sem lesz. Elgondolkodtam magamban, vajon az ilyen kvalitású játékosokat nem lehet előállítani? Itt a példa, Mezei Lajos komoly játékossá érett.

- Egyetértünk, hogy Ön faragott belőle kézilabdázót?

- Igen, de elég keservesen. A türelem és a közös munka jelenleg a góllövőlista negyedik helyéig repítette. Egyébként nehezebb volt Kiss Krisztián szemléletét megváltoztatni, mint „Kacsát” felnevelni. Krisztiánnál berögzött sztereotípiák voltak, elvolt a lövő erejével.

Most már tud a szélsőnek is gólpasszt adni, már nemcsak a pumpás kézilabdát játssza, alkalmanként mozgásban veszi át a labdát. Már látom a szemében, hogy talán jobb neki ez a fajta kézilabda.

- Azt gondolom, még egy nagyon fontos eleme van az együttesnek, a „Tiszavasvári B- közép”. A debreceni meccsre késve érkeztek. Már elég nagy hátrányban volt az együttes akkor, amikor elkezdték a buzdítást. És sorra termelték a fiúk a találatokat, feljöttek az ellenfélre.

- Nagyon sok erőt adnak. Ha a sípszó környékén nem látjuk őket, vagy nem halljuk dübögni a dobot, akkor látom a játékosok arcán a zavarodottságot. Ennyire kitartó publikum egyetlen csapatnál sincs! Köszönet nekik.

Fintor Gábor interjúja