Ütemezett eljárás, időszerű döntés

Ütemezett eljárás, időszerű döntés
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Kötelező a gondnokság alá helyezett személyek státuszának a felülvizsgálata.

A megyében mintegy 700 olyan ember él, akinek 2002-2014 között rendelte el a bíróság a cselekvőképességet részlegesen vagy teljesen korlátozó gondnokságát.

– Jogszabályi kötelezettsége a gyámhatóságoknak a gondnokság alá helyezett személyek státuszának felülvizsgálata, illetve az ezzel kapcsolatos eljárás kezdeményezése. A peres eljárás keretében belül dönt arról a bíró, hogy a korábban megállapított gondnokságot fenn kell-e tartani, illetve részben vagy egészben megszüntetni – mondta dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke pénteken, miután Román István kormánymegbízottal, a megyei kormányhivatal vezetőjével aláírták azt az együttműködési megállapodást, mely az eljárások ütemezéséről szól.

Az ügyfelek érdeke is

– A felülvizsgálat miatt a nagy mennyiségű per rövid időn belüli megindítása, a minél gyorsabb, megalapozott befejezése a közigazgatásban e területen dolgozó szakemberektől, a felkészült, független bíráktól is komoly erőfeszítést igényel – hangsúlyozta az elnök. – Az egy bírónál folyamatban lévő ügyek számának jelentős növekedése azt eredményezhetné, hogy időben később tudnának érdemi határozatot hozni, ez az időszerűséget befolyásolhatja. A megállapodás lényege éppen ezért az, hogy az eljárást nem egyszerre, hanem meghatározott ütemterv szerint indítja meg a kormányhivatal, így az egyenletes terhelés mellett szakszerű, megalapozott döntések születhetnek a lehető legrövidebb határidőn belül.

– A kormányhivatalnak és a törvényszéknek is egyaránt fontos, hogy az ügyfelek érdekeit a legmesszebbmenőkig szem előtt tartva történjenek meg a felülvizsgálatok – fogalmazott Román István. – Az ütemezettség, mert ez mindannyiunk számára egy rendezettebb világot fog jelenteni. Az idén a 2002-2007 közötti, jövőre a 2008-2014 között meghozott határozatok felülvizsgálata válik kötelezővé.

KM








hirdetés