Két beregsurányi pénzügyőr letartóztatását már elrendelte a bíróság

Akt.:
Két beregsurányi pénzügyőr letartóztatását már elrendelte a bíróság
© Fotó: Terrorelhárítási Központ
Beregsurány, Debrecen – A Debreceni Járásbíróság 2019. február 28-án a bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett 16 pénzügyőr közül 2 gyanúsított letartóztatását, míg 13 gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el, egy fő az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírójának álláspontja szerint a letartóztatott két gyanúsított esetében az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmény tárgyi súlyára és magas büntetési tétellel fenyegetettségére és egyéb körülményekre tekintettel megalapozottan kell tartani attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének. Emellett alappal lehet következtetni arra is, hogy a bizonyítási eljárást veszélyeztetnék, ezért letartóztatásuk mindenképpen indokolt.

A 13 bűnügyi felügyelet alá helyezett gyanúsított vonatkozásában fennáll az elérhetetlenné válás veszélye.

A bíróság végzése nem végleges.

– Debreceni Törvényszék –


Beregsurány - Az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 16 pénzügyőrét hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, míg egy polgári személyt hivatali vesztegetés bűntette miatt hallgatott ki gyanúsítottként. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a Debreceni Regionális Nyo...

Budapest/Nyíregyháza - Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki és vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tizenhat, a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson szolgáló pénzügyőrt - közölte a főügyész szerdán az MTI-vel. Keresztes Imre közleményé...



Vásárosnamény.
SZON.HU






hirdetés