Ne legyenek Zsabamárik!

Bevallom őszintén, meglett férfiként is elbőgöm magam, ha valahol újrajátsszák Ranódy László Árvácska című filmjét, s ismét a szemem elé kerül egy-egy jelenet. Pedig tisztában vagyok vele, hogy az ott „csak” játék a vásznon, mégsem bírom nézni Czinkóczi Zsuzsa szenvedését, s legszívesebben a két kezemmel fojtanám meg a komisz nevelőszülőt alakító Moór Mariannát, pontosabban Zsabamárit. Matyasovszki József írása.

A legszomorúbb viszont, hogy ez még ma sem lejárt lemez, mivel nemrég is éhen kellett halnia egy gondozásba vett gyereknek. Az ügy nagy port vert fel, talán valakit el is bocsátottak az állásából, de attól tartok, ez mind-mind kevés.

Minden tiszteletem a munkájukat szívvel-lélekkel végző szociális szakembereké, s nem igazán tudnám megmondani azt se, mi volna a tökéletes megoldás. Azt azért sejtem, hogy nem az évről évre újraírt jogszabályok, adminisztrációs protokollok és az újabb nyomtatványok. Sem a gyermekvédelmi bírság a bejelentést elmulasztónak. Nem is az olykor érthetetlenül megduplázott felelősségi kör, az apparátus felduzzasztása hangzatos címek osztogatásával, különösen, ha nem merünk bemenni egy-egy leharcolt putriba. S hogy akkor mégis mi? Talán emberhez méltóbb élet a tűztől távolabb ülőknek, hogy nagyobb legyen az önbecsülés. Egyenlő bánásmód, ami kizárja a félrenéző pozitív diszkriminációt is. Mert enélkül talán csak a Zsabamárik számát szaporítjuk.

- Matyasovszki József -