Zajos sikert arattunk a POSZT nyitónapján

A pécsi publikum lelkesen fogadta a nyíregyházi teátrum előadását
A pécsi publikum lelkesen fogadta a nyíregyházi teátrum előadását
Nyíregyháza, Pécs – A fesztivál egyik meghatározó előadása a Túl zajos magány, felveheti a versenyt a többi produkcióval.

Elsőnek rajtolni sohasem könnyű, mosta később indulók mind azt üldözik, aki először lépte át a rajtvonalat. Épp így járt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT).

A cseh rendező, Ivo Krobot által színpadra álmodott Bohumil Hrabal-darabot, a Túl zajos magányt ugyanis beválogatták a honi legkiválóbb teátrumi alkotásokat felvonultató fesztivál versenyprogramjába, s először a POSZT nyitónapjának első előadásaként épp a nyíregyházi színészek népesíthették be a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadát, igazi cseh és persze közép-európai hangulatot teremtve.
Egekbe emelték a társulatot

A pécsi színház publikuma lelkesen fogadta a darabot, s benne Hanta (Horváth László Attila), a nagypiás, ám bölcs papírbálázó történetét. A nézők érezhetően szerették a jó ritmusú, feszes, számunkra is ismerős szituációkat, jellemeket felvonultató előadást. A fesztivál másnapján újra színre került a Hrabal-mű, a szakmai, színész és közönség zsűri pedig éppen ezen a napon tekintette meg a Túl zajos magányt. Hozzátehetnénk, hogy sajnos ezen a napon, mert a második előadáson nem született meg ugyanaz a sodró hangulat, ami az egekbe emelte a nyíregyháziak POSZT-indító szereplését. Az azonban vitathatatlan, s immár kimondható, hogy a fesztivál egyik meghatározó előadása a Túl zajos magány, ami bátran veheti fel a versenyt a többi, Pécsre érkezett produkcióval.

A végső döntésre azonban szombatig várni kell, hisz ekkor, a díjkiosztó gálaesten derül fény arra, hogy mely alkotók érdemlik ki az idén a legjobbaknak járó elismeré­seket.

– Ebner Béla –








hirdetés