Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.05.31. 16:07

Juniális Edelényben, Komáromi Pistivel

<p>Miskolc, Edelény - Nagyszabású koncertet ad Komáromi István nyugalmazott rendőrtábornok, zenész előadó Edelényben június 18-án, ennek apropóján közönségtalálkozón vett részt a miskolci Prestige Clobbabn</p>

Mint Komáromi István elmondta, eredetileg egy „egyszerű” jótékonysági koncertnek indult az edelényi rendezvény, amivel a város lakói akarták megköszönni támogatóiknak a tavalyi árvíz során kapott segítséget, de a rendezvény egy komplett juniálissá nőtte ki magát. Komáromi István – volt Pest megyei rendőr-főkapitányként – társadalmi elnöke a Rendészeti Kiképzők Szövetségének, s ha már Edelénybejön képzett muzsikusokból álló együttesével, akkor ebbéli minőségében is megmutatkozik. A juniálison a szövetség helyi elnöke által kidolgozott Virtus vetélkedő is lesz, amelyhez a feladatokat a rendészeti munkára felkészítés jegyében alakították ki, de a szövetéség harcművészei is tartanak majd bemutatókat, s a város maga is szervez programokat. Komáromi István egyik erdélyi polgármester-barátja pedig az alkalomra egy fa játszóteret adományoz Edelénynek.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!