Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.09.08. 09:17

Ülésezett a miskolci közgyűlés

Miskolc - Szeptemberi ülését tartotta a miskolci közgyűlés csütörtökön. Helyszíni tudósításunk!

Miskolc - Szeptemberi ülését tartotta a miskolci közgyűlés csütörtökön. Helyszíni tudósításunk!


18.23: A szeptemberi közgyűlés véget ért.


18.19: Jelenleg szavaznak a képviselők.

A zárolást érintő napirendet megszavazták a képviselők, az Európa Ligetet érintő törzsvagyonból kivonást is, valamint a jövő évi beiskolázási tervet is elfogadták.

Javaslat a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft-nél Vízilabda szakosztály létrehozására, fejlesztésre irányuló pályázathoz támogatási önerő biztosítására, valamint a Diósgyőri Várfürdő SC támogatására.

Ezt egyhangúlag elfogadta a testület.

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesterének a helyettesítésére Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsában

Szintén egyhangúlag fogadták el a javaslatot.

Javaslat a Miskolci Operafesztivál Kulturális Szolgáltató Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítására, valamint ügyvezetőjének és felügyelőbizottsági tagjainak megválasztására.

A szavazás titkos volt, az igazgató megválasztásához 11 szavazat minimum szükséges. 21 igen, 1 nem és 2 tartózkodással megszavazta az ügyvezető személyét.

A teljes javaslat esetében 22 igennel, 2 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot.

A felügyelőbizottsági tagokról is szavaztak:

Mócz Ferencet 22 igennel, 2 tartózkodással, Pálfalusi Istvánnét 20 igen, 2 nem, 2 tartózkodással, Dr. Strassburger Gyulát 20 igennel, 2 tartózkodás, 2 nemmel megválasztották felügyelőbizottsági tagnak.


17.52: Dr. Tompa Sándor szocialista képviselő több kérdést intézett a polgármesterhez, többek között a panelprogramról és a Selyemréti fürdővel kapcsolatban. Arra is rákérdezett, hogy mi van azzal a pályázati forrással, amelyről korábban szóltak a hírek, Miskolctapolca kapcsán, az összeg, mint a képviselő mondta: 4 milliárd forint.

A selyemréti stranddal kapcsolatban elmondta, az előző városvezetés megszerezte rá a támogatást, hol tart most a kivitelező kiválasztása. A panelprogrammal kapcsolatban arról érdeklődött, hogy a miskolci országgyűlési képviselők mit tesznek azért, hogy folytatódjon a program.

Dr. Kriza Ákos polgármester válaszában elmondta: a Tapolcával kapcsolatos pályázat még nem nyílt meg, de hamarosan indul a társadalmi vita, melyben a város is részt vesz.

A stranddal kapcsolatban kiemelte, hogy az igaz, hogy a szocialista városvezetés megszerezte a fejlesztéshez szükséges támogatást, de az önerőt nem tették félre. Ezt a mostani vezetésnek kellett előteremteni - fogalmazott. Hozzátette: a kivitelező kiválasztása folyamatban van.

A panelprogramos kérdésre a polgármester válasza az volt: amint a széndioxid kvótából befolyik a pénz, az megnyitja a program forrásait.


17.31: Sürgősségi indítványként pályázatot írnak ki az aljegyzői posztra. A polgármester azzal indokolta, hogy dr. Méhész Katalin korábbi aljegyző jogviszonya megszűnt, ez indokolja a pályázat kiírását.


17.25: Javaslat a Cinemis Kft.-nek nyújtandó 36 millió forintos kölcsönről - ez az első sürgősségi napirend. Ezt a hamarosan kezdődő filmfesztivál indokolja.


16.37: A város művészeti intézményeinek munkáját értékelik jelenleg a képviselők.

Fedor Vilmos szocialista képviselő a Csodamalom Bábszínház kapcsán kiemelte azokat az újításokat, melyek az új igazgatóhoz köthetők. Azt például, hogy megfogalmazza írásos anyagában, legyen élő kapcsolata a közönséggel - mondta. Örül, hogy az anyag felhívja a figyelmet arra, hogy támogassuk a bábszínházat, hogy a város segítse a gyermekek odaszállítását - mondta. Sok érdekes gondolat van benne - ismertette -, például, hogy kapcsolódni szeretne a városi rendezvényekhez.

Halasi Imrét, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját is méltatta Fedor Vilmos. Köszönetet mondott neki azért, hogy 2005 óta minden esztendőben a miskolci színház az ötödik helyen van a színházak rangsorában, a vidékiek közül pedig az első - tette hozzá. Tavaly 533 előadás, 149 ezer néző volt a teátrumban, ilyen nincs máshol Magyarországon, erre joggal lehetünk büszkék - hangsúlyozta. Akik korábban sokszor kritizálták, azok is másképp vélekednek ma már a teátrumról - tette hozzá Fedor Vilmos.

Fontos az is , hogy a miskolci, az első színház, amit felvettek a Nemzetközi Színházi Szövetségbe, azaz ők képviselik a hazai színjátszást Európában - mondta.


16.21: Jelenleg az Operafesztivál Kft. névváltoztatásáról és feladatkörének bővítéséről tárgyal a testület.

Mint arról beszámoltunk: Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lenne az új neve, vezetője pedig Némedi Varga Zoltán.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető azzal kezdte: támogatják az előterjesztést. Méltatta a miskolci Operafesztivál Kft. elmúlt években végzett színvonalas munkáját, köszönet érte a munkatársaknak - fogalmazott. Azt is hozzátette: az elmúlt években csökkent a fesztivál népszerűsége, de az új vezetés, új lendületet hozhat - fogalmazott. Hozzátette: reméli, újra a régi fényében tündökölhet az operafesztivál.

Fontos előrelépés, hogy átalakul a kft., nemcsak a cégtábla elnevezése változik, emögött tartalom van, ezért támogatható - hangsúlyozta. Tevékenységi körük bővül, ezáltal a vezetőnek is tágabb mozgástere lesz, tágabb feladatokkal vélekedett.

Fedor Vilmos szocialista képviselő azt is elmondta: megérti, hogy ötévente váltani kell, de meg kell becsülni azok munkáját, akik éveken keresztül dolgoztak a fesztiválért. Szerinte méltatlan, hogy többen a sajtóból tudták meg, hogy leváltják őket. Majd köszönetet mondott Báthor Tamásnak, a korábbi vezetőnek.

Tudomásul kell venni, szakított Miskolc az acélváros jelzővel, ezt tudomásul kell venni, ez alapján kérni a fesztivál támogatását - hangsúlyozta.


15.37: A jövő évi beiskolázási tervet tárgyalja jelenleg a testület. Az előterjesztésben az áll: "Az intézményi működésre vonatkozó adatok folyamatos elemzése és a képzési szerkezet áttekintése szükségessé teszi a középfokú oktatás szerkezetének értékelését, melyet az intézmények vezetőivel egyeztetett módon tettünk meg. A kormányzat szándéka szerint hamarosan új jogszabályok kerülnek elfogadásra. Megújul az önkormányzati, a közoktatási, a szakképzési törvény, s ezek - a koncepciók előzetes ismeretében - alapvető változásokat hoznak a közoktatásban és a szakképzésben. Amennyiben az új jogszabályok megszületnek, úgy a 2012. évi beiskolázási tervet feltétlenül felülvizsgálni és módosítani szükséges."A jelenlegi előterjesztés elfogadása az ősszel elkészítendő 2012. évre szóló pályaválasztási tájékoztató miatt sürgető, ennek október 31-ig történő megjelenését 11/1994. MKM rendelet előírja - áll a napirendben.

Dr. Tompa Sándor szocialista képviselő azzal indította a napirend feletti vitát, hogy ez a határozat nagyon hamar megszűnik. Utalt ezzel arra, hogy januártól az állam fenntartásába kerülhetnek az oktatási intézmények. A képviselő így fogalmazott: más dönt majd arról, milyen beiskolázás, szakképzés legyen a városban. "Ezért ez a javaslat okafogyottá válik hamarosan."

Szegedi Márton, a Jobbik frakcióvezetője így kezdte: sokat sejtett, hogy a három bizottságból, amely tárgyalta az előterjesztést, csak egy támogatta. Több sebből vérzik a javaslat: gimnáziumokban 5, szakképzésben 6 osztály szűnne meg - magyarázta. Szerinte, döntés előtt át kellene nézni még egyszer.

A képzési szerkezet igazodik a munkaerő-piaci elvárásokhoz - ez áll a javaslatban, de az nincs benne, mely piaci elvárásokhoz - mondta. A gimnáziumi 5 osztály csökkentéssel, egyet értenének, hiszen nincs szükség gyenge érettségivel rendelkezőkre, akik később nem tanulnak tovább, viszont később kezdenek szakmát tanulni - fogalmazott. A hat szakközépiskolai osztály megszüntetése azonban elhibázott - vélekedett -, hiszen a gimnáziumi képzésből kiszorultak itt találhatnának helyet maguknak. Hangsúlyozta: nem szabad arra hivatkozni, nincs elegendő pénz, mert egy megyeszékhelynek példát kell mutatni.

Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint azonban ennek a javaslatnak az elfogadása: nem tűr halasztást. A várható új önkormányzati törvény kapcsán azt mondta: az önkormányzati rendszer és az oktatás is több sebből vérzik, szükség van az átalakításra. Nem könnyű a tervezés ebben a szituációban - vélekedett-, de most még a város a fenntartója az iskoláknak, ezt a döntést most kell meghoznunk. A gimnáziumi, szakközépiskolai csoportok megszűnése mellett elmondta, a szakképzésnél 6-al több tanulócsoportot indíthat a város.

Az oktatási rendszer átalakításának szükségessége újra előjött ennél a napirendnél. Molnár Péter újra elmondta: ami emögött meghúzódik, az a demográfia, negatív demográfia, ami sajnálatos. Ezért ehhez az oktatási rendszerhez hozzá kell nyúlni, és a fenntartó felelőssége, milyen és mennyi osztály indít. Hangsúlyozta: a miskolci szakképzésben jelenleg számtalan párhuzamosság van, van, ahol fél osztály informatikus tanul, más iskolában egy negyed. Hozzátette: nem biztos, hogy ez így jó, ezért a fenntartó felelőssége, megnézze, hova teszi a pénzt. Ez az előterjesztés részben ezekre a párhuzamosságokra ad már választ, beiskolázási trendeket is figyelebe vette az előterjesztő, ez alapján döntött - fejezte be.


15.09: Javaslat az önkormányzati fenntartású intézmények energiagazdálkodásával kapcsolatos, MIHŐ Kft. által végzendő részletes feladatellátásra, és annak költségkihatására - a szünet után ezzel a napirenddel folytatódik a testületi ülés.

Mivel egy hozzászólás sem volt ezzel kapcsolatban, így a jövő évi beiskolázási tervről szóló javaslatról tárgyal jelenleg a testület.


Három óráig szünetet rendelt el a polgármester.


14.16: Eladják az Európa Ligetet vagy sem? - jelenleg erről vitáznak a képviselők, egészen pontosan arról, hogy a törzsvagyonból kivonni kívánt területen mi épüljön. Az ellenzék nem az ellen érvel, hogy ne épüljön templom a területen, hanem időt, egy hónapot kérnek egyeztetésre.

Varga Gergő szocialista képviselő azt kérte: halasszák el a döntést, hiszen ez a templomi beruházás 2002-től húzódik, van más olyan terület, amely beépíthető, így nem parkot, zöldterületet kellene elvenni az avasiaktól.

Dr. Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője erre így reagált: furcsállja, hogy ha már 2002-ben indultak tárgyalások az egyházzal, akkor a szocialisták, miért csak most értesülnek erről, miért kérnek időt. Nemcsak templom lesz ott, hanem közösségi ház is - ismertette a frakcióvezető. Ez azt jelenti - folytatta - nemcsak egyházi funkciót tölt majd be a beruházás. Ha az a hely, amit ön javasol - mondta Varga Gergőnek - méltatlan hely egy templomnak. A frakcióvezető szerint, ha a templom, a szép parkkal megépül, attól a környék fejlődése, szépülése is elkezdődhet, élhetőbbé válhat a terület. Éppen ezért - mint mondta - frakciója támogatja.

Varga Gergő újra szót kért, reagálva arra a felvetésre, hogy ha már 2002-óta tárgyalnak, miért csak most értesült erről: "Október óta vagyok képviselő, most szeretnék tenni a városért. A probléma az, hogy a terület képviselőinek nem szólt senki, nem egyeztettek velünk, hogy oda milyen beruházást tervez a város". Varga Gergő a Munkácsy iskola mögötti területet javasolta alternatívaként: mint mondta: tény, rossz állapotban van, de nem völgy, hanem domboldal, szép kilátással. Hozzátette: "Ez azért is lenne jobb, mert az Európa Liget egykor betontelep volt, ide nehezebb lenne építkezni, mint a Munkácsy iskola mögötti területre.

Földesi Norbert szocialista képviselő azzal kezdte: nehéz így konstruktívnak lenni. Utalt ezzel arra, hogy elutasították Varga Gergő javaslatát. Így folytatta: a jogi bizottság ülésén az hangzott el, templom épül oda, a sajtóban arról értesül, közösségi ház, itt kiderül mindekettő... A templom pusztán technikai kérdést vet fel - folytatta - a torny körülbelül a hatodik emelt magasságában lesz, így minden reggel, a hatodikon harangszóra lehet elfogyasztani a reggelit. Azt is hozzátette, a közösségi ház kapcsán, hogy az Avasi Gimnázium színházterme azzal a funkcióval épület, hogy közösségi feladat is ellásson.

Dr. Kriza Ákos polgármester annyit megjegyzett: "Önök az éjféli tűzijátékot szeretik, nem a hajnali harangszót..."

Dandé András lakótelepi református lelkész is szót kért, elmondta: arra, hogy a terület nem alkalmas, nem tud mit mondani, mert az egyeztetés dokumentumai arról szólnak, hogy az előző vezetés által ajánlott terület közül, hogyan szükült erre a választásra. Tervdokumenntációban soha senki nem fogalmazta meg, a korábbi városvezetésből, hogy aggályos lehet bármilyen szempontból a terület - fogalmazott. Hangsúlyozta: nincs tornya a templomnak.

Szabó Sándor (KDNP) önkormányzati képviselő, lelkész is hozzászól: "Az Avason 30 ezer ember él. Mikor építették a lakótelepet már, miskolci lelkipásztor voltam. A kommunizmusban nem épülhetett egyetlen templom, egyetlen közösségi ház sem. Ez azt jelenti, az ő elgondolásuk szerint, az embernek nincs lelke, így lelki igényei sem lehetnek. 5-6 ezer református él az Avason, a kicsi imatermet a gyülekezet kinőtte. A szándék, hogy reformátusok építsenek templomot már a 90-es évek elején felvetődött, de eddig soha nem találtak megfelelő heylet. Végre elérkezett a pillanat, az egyház képviselői, a hatóságok találtak egy alkalmas helyet, de most újabb kifogásokat jelentenek be szocialista társaim. Varga indítványa, a kérdés további elodázása. Vagy pedig továbbra is ideológiai kérdés a szocialisták részéről. Reméli ez az idő elmúlt, soha vissza nem tér."

Földesi Norbert így reagált: senki nem kíván ideológia vitába bonyolódni. Például akkor sem, mikor az előző városvezetés felújította a Kossuth utcai református templomot. A szocialista képviselő továbbra is azt kifogásolta, hogy velük nem egyeztettek.


13.31: Még mindig az első napirend tárgyalásánál tart a testület. Jelenleg Molnár Péter (KDNP) frakcióvezetője beszél, a költségvetés kapcsán azt emelte ki, hogy el kell jutnunk oda, hogy a költségvetést új alapokra tudjuk helyezni. A város kényszerpályán van - fogalmazott -, a helyzet foglyai vagyunk. Bízunk benne, azért dolgozunk, hogy a kezünk, ami most meg van kötve a kötelezettségek miatt, minél hamarabb szabaddá váljon - hangsúlyozta. Fontos lesz - folytatta - a következő évek költségvetés tervezésénél, hogy számítsuk be a visszafizetendő hitelt. Ezt azért fontos elmondani a miskolciaknak, hogy a város lakók lássák, nem nulláról indulunk - tette hozzá.

Azt is hangsúlyozta: a jelenlegi Fidesz-KDNP kormányzatnak az oktatás fontos területe. Ez egy stratégia ágazat, a jövő záloga, ezért aki felelősen gondolkodik, tudja, változásokra van szükség - hangsúlyozta. Felhívnám a figyelmet arra, hogy, az oktatásból - országos szinten is - folyamatosan forráskivonás volt jellemző. Azt is elmondta, Miskolc mindig jelentős összeget fordított az oktatásra, központi költségvetés normatívájához csaknem a felét - ismertette.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az oktatás nemzeti érdek, de az a felelősség, ami most megvan a városvezetésben, ebben osztozni kell az intézményvezetőknek is - mondta. Ők a közgyűléstől kapják a megbízásukat, de egy iskola önállóan gazdálkodó szervezet, a város polgármestere sem szólhat bele annak a gazdasági működésébe - mondta. Sehol nem örülnek a zárolásnak, de vannak olyan iskolák, ahol ez nem okoz akkora problémát, hiszen eddig is jól gazdálkodtak a humánerőforrással - vélekedett Molnár Péter. Azokban az iskolákban azokban, ahol a vezetők nem így tettek ott nagybb a baj.

Földesi Norbert szocialista képviselő két kérdést tett fel a vita vége felé: "a Fidesz, KDNP hozzászólásaiból úgy tűnik, az intézményvezetők rendben találják a zárolást, úgy gondolják, ha ez a felemelkedés útja, akkor megoldják. Akkor azok a panaszok, amelyek hozzám érkeznek, bűnös körzetekből jönnek?"

Valamint azt is megkérdezte: "Az, amit most körbejár a testület, az iskolabezárások előkészítése? Mert, azokat az intézményeket, melyek nem tudják majd teljesíteni a zárolást, azokat bezárják? Amikor demográfia hullámvölgyről, az új alapokra helyezésről beszélnek, hivatkoznak a fideszes képviselők, akkor az iskolabezárásokat készítik elő?"


12.47: Dr. Kiss János (Fidesz) frakcióvezető így jellemezte a szocialisták hozzászólásait: "a mosom kezeimet mondás jut eszembe. Mintha ott sem lettek volna, mintha ez nem az ő hibájuk lenne" - fogalmazott. Amit Mokrai Mihály szocialista képviselő mondott: az mese, mese mátka..., hiszen meg kell nézni a 2010-es költségvetés számait, be se tervezték a hiányt - fogalmazott. Úgy hagyták itt az egész évet, hogy a végén kiderült, 1,7 milliárdot elköltöttek úgy, hogy nem volt fedezet - hangsúlyozta.

Varga Gergő szocialista képviselő kérdésére, miszerint, a zárolást hogyan oldják meg intézményvezetők, mikor kapják vissza a pénzüket, a frakcióvezető elmondta: az intézményvezetőknek az a dolguk, hogy megoldják, megértsék, milyen helyzetben van a város. Hozzátette: nem szívesen hoz senki ilyen döntést, de meg kell érteniük, az a hitelállomány, ami itt maradt a városon, minden évben súlyosan terheli a költségvetést. Jövőre 2,2 milliárddal - mondta - utána még többel nyomasztja majd a várost, ennek meg kell találni a strukturális fedezetét.


12.36: Sokszor elmondták, hogy ez az adósságállomány a szocialisták öröksége. Nos - kezdte - a költségvetésből jól látszik, ez az összeg 1,4 milliárd, ezt vállaljuk, bár ezt is zömmel fejlesztési célokra költöttük. A szállítói tartozásokkal kapcsolatban azt kérdezte, ha zárolás lesz az intézményekben, akkor hogyan lesznek kifizetve a számlák.

Dr. Kriza Ákos polgármester elmondta: kellene tudni, egy költségvetésben hogy áll össze a bevételi- kiadási oldal. Szakértővel konzultáljon, mielőtt hozzászól - javasolta dr. Simon Gábornak. Szerinte, a szocialista frakcióvezető hozzászólásának a fele sem volt igaz.

Dr. Tompa Sándor (MSZP) önkormányzati képviselőn elmondta: van egy módosító indítványuk, hogy kövessék együtt figyelemmel, mi történik azokban az intézményekben, amelyeket érint a zárolás. Mint mondta: hozzanak létre monitoring bizottságokat erre a célra, például azért, hogy lássák, milyen hatással van például az oktatásra a zárolás.

A polgármester továbbra is a felelős városvezetést, felelős gazdálkodást hangsúlyozta a zárolás kapcsán. Azt is elmondta: ezt már a korábbi városvezetésnek meg kellett volna lépnie.


12.27: Soós Attila (Fidesz) önkormányzati képviselő hozzászólásában elmondta: a 2010-es évi költségvetésben közel 5 milliárd forint hiánnyal számoltak, míg 2011-ben ezt 3 milliárdra redukálták le, akkor még nem tudták, milyen könyvelést találnak a volt városvezetés után.

Bírálatként hangzott el a szocialisták részéről, hogy nem kap hitelt a város. Erre így reagált Soós Attila: tavaly volt egy érvénytelen közbeszerzés, ez elkerülte az MSZP figyelmét. Magyarázta: rájuk hagyták az év végi hitelfelvételt, ami 4 milliárdos közbeszerzést jelentett. Az, hogy nem kapott hitelt Miskolc, nem az önkormányzat sara, hanem a bankok óvatosabbak a jelenlegi gazdasági helyzetben - fogalmazott.

"Nem jöttek a bevételek, rossz volt a tervezés - ezt is szóvá tették a szocialisták -, amiben elmaradás van az a normatívák, illetékek" - magyarázta. A normatíva csökkent, mert az adóbevételek csökkentek Miskolcról, így a visszaosztott pénz is csökken - hangsúlyozta. Azt illetékek csökkenését pedig az eredményezte, hogy nincs ingatlanforgalmazás, illetéket keletkeztető tevékenység nincs a városban, mert az embereknek nincs pénzük. Ennek oka a múlt öröksége, az Önök hagyatéka - fogalmazott.

Szállítói tartozás kapcsán azt emelte ki, hogy ez 2010-ben 2,5 milliárd volt, ez nem változott, ami azt jelenti, hogy megállítottuk azt, a zuhanórepülést, amit Önök elindítottak - mondta. Azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is várják a javaslatokat az ellenzék részéről.


12.08: Pakusza Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő azzal kezdte napirendhez való hozzászólását: hónapok óta jelzik, hogy a miskolci oktatás nehéz helyzetbe kerülhet, de erre nem figyel senki. Mint mondta: az oktatásért felelős polgármester, dr. Zsiga Marcell most sincs jelen az ülésen - jegyezte meg.

Mikor a zárolásról döntöttek, már akkor feltette a kérdést, miből spórolják majd meg ezt az oktatás területén? Választ nem kapott - mondta. A hírek szerint - folytatta - az iskolaigazgatókat behívták és megmondták nekik, mennyit kell megspórolni. Majd feltette a kérdést: van itt olyan ember, aki megmondja, hogy egyesével hívták be az igazgatókat vagy sem? A közvélemény a közpénzekért elvárhatja, hogy valaki itt vállalja a felelősséget - fogalmazott.

A cigány kisebbségi önkormányzat munkáját is kritizálta, pontosan azt, hogy a mostani, oktatást érintő zárolás kapcsán nem emelik fel a hangjukat. Mit csinál a cigány kisebbségi önkormányzat? - kérdezte. Sokszor elhangzik, hogy az oktatás jelenti számukra a felemelkedést, de ami most zajlik, pont őket érinti hátrányosan - magyarázta. Akik most hátrányos helyzetűeket tanítanak, tudják, 10-15 fős csoportokban lehet őket oktatni, tehát több pedagógusra lenne szükség, nemhogy kevesebbre - hangsúlyozta. Aki tönkreteszi az oktatást, az a nemzet jövőjét teszi tönkre - fogalmazott. Mit ér a képviselők esküje? - tette hozzá. A legtöbbet oktatásból vontak ki már a költségvetéskor is, most pedig újra - fogalmazott. De vajon miért? - tette fel a kérdést.

Dr. Kriza Ákos erre így reagált, persze, hogy ez a nagyobb összeg, hiszen az oktatás finanszírozása teszi ki a költségvetés felét. A behívásokkal kapcsolatban azt mondta, ha behívjuk az intézményvezetőket, akkor azt mondják, megfenyegetjük őket, ha nem, akkor az a vád, hogy nem egyeztetünk velük. Most legyen? - kérdezte. A a konstruktív ellenzéktől azt várnánk, hogy tegye meg javaslatait, azzal kapcsolatban, hogy lehet kilábalni a válságból - fogalmazott.

Dr. Mokrai Mihály szocialista képviselő azzal kezdte, hogy a korábbi évek költségvetései szakszerűek, megalapozottak voltak. Azt is elmondta: vettek fel hitelt, de csak fejlesztésre, nem működésére. Nemhogy Miskolc felemelkedéséről nem tud beszámolni, de szakértelem hiányát látja, azt, hogy a város nincs felkészülve a jövőbeni eseményekre - mondta. Mint mondta: a városok adósságállományát megnézve, Miskolc közel sincs olyan helyzetben, mint önök állítják, például nincs úgy eladósítva, mint Pécs, nem is esnek ki olyan csontvázak a szekrényből.

A szocialista képviselő a bevételek hiánya kapcsán elmondta, ez abból össze, hogy a Fidesz, választási ígérete volt az illetékek csökkentése, emiatt jelentősen csökkentek a bevételek. Ez az egyik költségvetési probléma, az illetékbevételek nem jönnek - hangsúlyozta. Gondolni kellett volna arra, ez hiányozni fog - tette hozzá. Mokrai Mihály szerint a Fidesz-kormány gazdasági intézkedéseinek a következménye, hogy tervezhetetlenné tették a költségvetést. A zárolás kapcsán azt hangsúlyozta: az, hogy nem nyírják a füvet a városban, lekapcsolták a villanyt, Bukarest fényei világítanak Miskolcon, az nem a szocialisták bűne, aez a Fidesz döntése volt, az önök felelőssége.

Azt is elmondta: a zárolásról soha nem mondták el, mikor, ki hogyan adja vissza az intézményeknek ezt a pénzt. Hozzátette: az ön választási jelszava az volt, lássunk végre tisztán, jó lenne, ha látnánk a gazdasági folyamatokat, hogy képzelik el a város jövőjét. Beszédjét így zárta: Miskolcon krízis van, a városvezeés nem alkalmas a költségvetésben meghatározott feladatok végrehajtására.

Dr. Kriza Ákos erre így reagált: valóban pénzügyi és gazdasági válságot hagytak maguk után a szocialisták. Folytatta: a jogszabályokat betartjuk, valóban a tisztánlátás a legfontosabb, ezért tájékoztatják azonnal a közvéleményt, ezért egyeztettek intézményvezetőkkel, hogy megoldják azokat a problémákat, amit a szocialistáktól örököltek.


11.34: A napirendek előtti hozzászólások és a zárt ülés után az első napirendet tárgyalja a testület, mely a költségvetés első féléves teljesítéséről, a korrekcióról és a zárolásról szól.

Farkasné Hadházi Ildikó gazdálkodási főosztály vezetője ismertette a javaslatot. Kiemelte az első félév likviditási problémáit: egyes bevételek, a tervezethez képest nem úgy alakultak, ahogy számítottak rá. A szállítókkal folyamatos kifizetési átütemezésekben állapodtak meg - hangsúlyozta. Korrekcióban szerepel a zárolási javaslat, lebontva intézményekre és feladatokra - tudtuk meg. Év végéig csaknem 880 millió forint bevétel elmaradás prognosztizálható Miskolcon - mondta.

Azt is elmondta, nem egyedi eset, hogy a városnak a hitel közbeszerzési eljárása nem volt sikeres, ilyen 2010-ben előfordult, de a második fordulóban eredményes volt. Ez most is várható, így év végén juthat a város újra hitelhez - ismertette.

A zárolás - hangsúlyozta - a költségvetés összegét nem módosítja, elvonást nem jelent, csak átcsoportosítást - hangsúlyozta. Hangsúlyozta: az intézmények bevonásával zárolták az összegeket. Ha a hitelhez hozzájut a város, kedvezően alakulnak a pénzügyi folyamatok, akkor dönthet a testület, hogy a zárolás egy részét feloldja, vagy év végéig elvonásra kerül - fogalmazott.

Dr. Kriza Ákos polgármester a zárolás kapcsán elmondta: látni kell, hogy az intézményi működés az elmúlt 20 évben nem volt rendbe téve, bevétel termelési képességük nem volt rendezve. Gyorsan kellett döntenünk minden területen a zárolásról - folytatta. Elvárják az intézményvezetőktől, hogy a zárolt összeget a dologi kiadásokból spórolják meg - tette hozzá. Azt is hangsúlyozta, tudja, milyen nehéz helyzetet teremt a zárolás, de ahogy fogalmazott: "az utat meg kell járni, a harcot meg kell küzdeni, ehhez kérem a támogatást. Hangsúlyozta: leküzdik a gazdasági problémákat.


11.02: Három általános iskola élére, melynek tagiskolája egyházi fenntartás alá került szeptembertől, új igazgatót nevezett ki a testület. A negyedik, selyemréti általános iskolánál azért választottak új vezetőt, mert nyugdíjba ment az igazgató. Erről zárt ülésen döntöttek.

A Selyemréti Általános és Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Iskola élére dr. Bodó Pálné került, a Komlóstetői Általános Iskolát Holló Gyula vezetheti, a Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola igazgatója Egyed Zsoltné lett, míg a Fazekas utcai Általános Iskolát Cseke Gábor irányítja majd.


10.14: Soós Attila a kóros feledékenység tüneteinek felsorolásával kezdte hozzászólását. Ezek között az is szerepelt, hogy az emberek nem fizetnek ki számlát, vagy olyan dolgokra költenek, amire nincs szükségük, sem fedezetük - sorolta. Nem ismerik a szavakat, elnézést - tette hozzá. Utalt ezzel a szocialisták viselkedésére, mostani közgyűlési szereplésükre is.

MSZP-s képviselőtársaim, ki a felelős, hogy a gazdaság pang, a munkanélküliség a csúcson van Miskolcon? - kérdezte. Elmondta azt is: a szocialisták remek városfejlesztési stratégiával sikerült Miskolc főutcáját kiüríteni, a város élhetőségét jelentő pénzeket pedig eltapsolta. Azt is elmondta: "Önök miatt nincs pénz fejlődésre."

A felszólalás közben dr. Tompa Sándor szocialista képviselő bekiabált: "Jól van képviselő úr?"

Soós Attila folytatta: "Miért volt jó Önöknek, hogy Miskolc lepusztuljon?" Majd arra is felszólította a szocialista képviselőket: "Tisztelt képviselő urak, ideje felébredni!"

Szegedi Márton, a Jobbik frakcióvezetője felszólalásában a Hattyú halála előadásnak nevezte dr. Simon Gábor szocialista frakcióvezető felszólalását. Majd elmondta: ez a cirkusz azonban nem érdekli a frakcióját, sokkal inkább a devizahitelesek ügye, amely a legégetőbb probléma jelenleg, hiszen ez több millió embert érint.

A miskolci ügyek kapcsán elmondta: úgy véli, a polgármester által tett ügyészségi feljelentések bekerültek porfogónak a fiókba. Éppen ezért kérdéseket intézett a polgármesterhez: hogy állnak a feljelentések, miért nincsenek eredmények, miért nem válaszol érdemben az elszámoltatást firtató kérdéseinkre? Az elszámoltatáshoz akarta kell, ha ez nincs meg a polgármester úrban, álljon félre, adja át a helyét annak, akiben van - fogalmazott.

Dr. Kriza Ákos így reagált: ha Önöknek van tudomásuk visszás ügyekről, akkor tegyék meg a feljelentést, ahogy én is megtettem. Azzal kapcsolatban, hogy a nyomozásban nem történik semmi, a polgármester is felháborodását fejezte ki: hiába jelzi a hatóságok felé, még ők vannak felháborodva. Így fogalmazott: kilenc hónap után itt lenne az ideje, hogy kivizsgálják az ügyet, azt kéri a rendőrségtől a közvéleményen keresztül.

Dr. Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője azzal kezdte, el kellene dönteni, hogy a képviselőknek hogyan kellene viselkednie a közgyűlési üléseken. Mint mondta: tiszteletben kellene tartani, hogy vannak szabályok és az ülést az elnök vezeti. Illetlennek nevezte a bekiabálásokat. Nem elsősorban a szabályzatot kellene módosítani, hanem mindenkinek magába kellene nézni - hangsúlyozta.


9.52: Mindenért az előző városvezetést hibáztatják, pedig akkor nem volt zárolás, de utak újultak meg - kezdte felszólalását dr. Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője. Hozzátette: azt ígérték elzárják a pénzcsapokat és hitelmentesen fognak gazdálkodni, most azt látjuk, eddig is több milliárd forint hitelt vettek fel. Most pedig, érdekes, Önöknek még hitelt sem akarnak adni - fogalmazott a frakcióvezető. Folytatta: a megígért 20 ezer munkahelynek nyomát sem látjuk, viszont nőtt a munkanélküliség.

Az előző városvezetéstől megörökölt fejlesztések sem állnak jól - hangsúlyozta. Így fogalmazott: nem csak az a probléma, hogy az általunk indított projektek akadoznak, de a város terveit sem látjuk. A legnagyobb baj, nem sikerült előrelépni, sőt hátrafelé indultunk el - tette hozzá. Gazdaság lelassult, forrást vontak el a város költségvetéséből, ennek következménye, hogy fűnyíróelven zárolják a költségvetést, ezáltal ellehetetlenítik a város oktatását, kulturális intézményeit - magyarázta.

Érdekesnek nevezte, hogy míg arról hallani, nincs a városban semmire pénz, akkor tanácsadói szerződést kötöttek Molnár Attila, korábbi, miskolci Fidesz elnökkel, valamint, amikor informatikai szakértőt kerestek, akkor Perecsenyi Attilának, a városgazda ügyvezetőjének cégét találták meg -sorolta. Beszédje végén arra szólította fel a polgármestert: "Legyen bátor, vegyen nagy levegőt és jelentse be csődbe vitte miskolc városát."

Dr. Kriza Ákos polgármester indulatosan reagált az elhangzottakra, arra szólította fel a szocialista frakcióvezetőt, hogy mikor fejlesztésekről beszél, sétáljon végig a főutcán, nézze meg az omladozó tereket, felújításokat. A polgármester szerint dr. Simon Gábor mellébeszél, őket okolja, miközben az előző városvezetés adósította el a várost. "Kiürített kasszát örököltünk, majd ezek után rajtunk kérik számon az Önök által vállalt kötelezettségeket" - mondta.


9.36: Dr. Kovács László (KDNP) önkormányzati képviselő napirend előtti hozzászólásában köszönetet mondott a polgármesternek a Zöld Nyíl mostani állapotáért, azért, hogy szeptemberre elkészült a beruházás egy része. Az új városvezetés munkájának köszönhetően a korábbi kritikák elhalkultak, az emberek örömmel vették tudomásul, hogy polgármester úr folyamatosan figyelemmel követi a munkálatokat és kritikusan szemléli - fogalmazott.

Fontos probléma, lakossági igény, az 1-es busz kérdése. Vizsgálják meg, a villamosvonal átadása után is közlekedjen az 1-es busz, a Csanyiktól a Tiszai pályaudvarig - kérte.

Katasztrofális állapotban volt, mikor átvettük a projektet - fogalmazott dr. Kriza Ákos polgármester. A tervezési fázisban például több dolog elkerülte a figyelmet, például a Kandó Kálmán tér felújítása - folytatta. Az új villamosok nem tudnak majd ott megfordulni, de a fejlesztési ügynökségnél megpróbálják ezt orvosolni - hangsúlyozta. A másik végállomásnál a lakossági egyeztetések nem voltak zökkenőmentesek - hangsúlyozta.


9.28: Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke kért szót elsőként a napirendek előtt. Arról számolt be, hogy 120 hátrányos helyzetű gyereket sikerült táboroztatni Császtapusztán. Majd köszönetet mondott a támogatóknak.


9.23: Varga Gergő szocialista képviselő ügyrendi javaslatban kérte, hogy az Európa Ligetről (is) szóló napirendet ne tárgyalja ma a testület, mivel - szerinte - további egyeztetésekre lenne szükség.

Dr. Kriza Ákos polgármester szerint napirenddel kapcsolatban nem lehet ügyrendi javaslatot tenni. Ezt dr. Csiszár Miklós jegyző is megerősítette, mint mondta: a képviselő a napirendekről való szavazásnál dönt majd, szeretné-e tárgyalni vagy sem. Tehát ez nem esik az ügyrendi kérdés témakörébe - tette hozzá.


9.12: A képviselők, az előterjesztés szerint, 21 napirendet tárgyalnak majd, ebből hatot zárt ülésen. Az utóbbin döntenek majd személyi kérdésekről is: iskolaigazgató-választásról.

Napirenden van a miskolci zárolás kérdése is, pontosan az, hogyan tudják majd kigazdálkodni az intézményvezetők a költségvetésükből befagyasztott összeget.

De a javaslatok között szerepel a Miskolci Operafesztivál Kft. nevének megváltoztatása, és feladatkörének bővítése, valamint új igazgató kinevezése, Némedi Varga Zoltán személyében.

De vita várható az önkormányzati törzsvagyonból kivonni készülő Európa Liget ügyében is. Mint portálunk megtudta: református közösségi ház épülne a területen.

ÉM/SZR


Operafesztivál: Bartók+…városi ünnepek

Miskolc - Többletfeladatokat kapna az Operafesztivál: kulturális rendezvények szervezésével bízná meg a város. tovább »


Feloldható lesz a zárolás egy része Miskolcon?

Miskolc - Feloldódhat-e a miskolci zárolás, mik az önkormányzat legfontosabb feladatai az idén? tovább »


Eladja Miskolc az Európa Ligetet?

Miskolc, Avas - Térfigyelőkkel felszerelet játszótér, beton focipálya, sétány, egybe függő zöld terület. tovább »


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!