Budapest - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megdöbbentőnek és sokkolónak tartja, hogy Fionnuala Ní Aoláin, az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa egy terroristát menteget.
Luxembourg - Magyarország konzuli feladatokat is ellátó diplomáciai képviseletet nyitott Luxembourgban, ahol az országban élő mintegy kétezer fős magyar közösség, valamint a Belgium és Németország közel eső részein élő magyarok is intézhetik ügyeiket - je
Luxembourg - Tovább súlyosbítja a bevándorlás jelentette kockázatot az Európai Bizottságnak a migrációs folyamatok serkentését célzó hozzáállása és erőteljes nyomása - jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői luxembo
Praia - Afrika a jövő kontinense, ehhez nem fér kétség - jelentette ki a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában tartózkodó Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
Budapest/Kampala - Magyarország eddigi legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, közösen a kelet-afrikai ország vezetésével annak érdekében, hogy az itt élő és az ide menekült emberek helyben megta
Budapest - Az Egyesült Államok és Magyarország kormánya közötti védelmi együttműködés megújítása során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar szuverenitás ne sérülhessen - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Orszá
Budapest - Az Európai Uniónak gazdasági és biztonságpolitikai szempontból egyaránt stratégiai érdeke a nyugat-balkáni régió integrálása, ezért azt fel kell gyorsítani - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökökön a harmadik Ny
Budapest/Genf - Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következő hónapokban - mondta Szijjártó Péter hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint
Isztambul - Világossá vált, hogy két teljesen különböző világnézet, felfogás létezik a migrációval kapcsolatban - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Isztambulban az MTI-nek, a Budapest Folyamat 6. miniszteri ülését követően.
Jeruzsálem - Magyarország és Izrael szoros szövetségesek a biztonsági és gazdasági együttműködés tekintetében, és együttműködnek a nemzetközi szervezetekben is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Jeruzsálemben a közmédiának.