Ellenőrzés

2022.08.18. 09:23

Megvizsgálta a fogyasztóvédelem: biztonságosak a tanszerek

Az iskolaszerek mind biztonságosak, a fogyasztóvédelmi hatóság nem talált „jogsértő terméket” a közelmúltban lezárult vizsgálatai során – közölte az Igazságügyi Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Debrecenben.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Kupecki Nóra a nagyerdei Aquaticum strandon tartott sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy szintén lezárult a strandok és aquaparkok fogyasztóvédelmi vizsgálata, amelynek keretében 178 helyszínen 937 eszközt – csúszdákat, vízibicikliket, ugrálóvárakat – vizsgáltak.

Hozzátette: súlyos jogsértést sehol nem tártak fel, a hármas skálán legalacsonyabb biztonsági besorolású eszközök 11 százalékánál találtak valamilyen kifogást, ez az arány egy éve még 13 százalék volt.

Elmondta, hogy a vendéglátóhelyek fogyasztóvédelmi ellenőrzése még folyamatban van, az eddigi adatok szerint „34 százalék a kifogásolási arány”.

Kupecki Nóra emlékeztetett arra, hogy a fogyasztóvédelem irányítása az Igazságügyi Minisztériumhoz került ebben a kormányzati ciklusban.

A fogyasztóvédelmi politika négy területre fókuszál: a digitális fogyasztóvédelem területének megerősítése, az állami szervek közötti együttműködés és egységes joggyakorlat kialakításának támogatása, a gyermekvédelem kérdésköre és a fogyasztóvédelem mindenki számára elérhetővé tétele 

– mondta a helyettes államtitkár.

Kiemelte: fontos a tájékoztatás, hogy a fogyasztóvédelem eljusson az emberekhez, és a társadalomban meggyökeresedjen a fogyasztóvédelmi tudatosság.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában