diagnosztizáltak

2019.12.06. 11:37

Ritka tüdőbetegségeket is okozhat az elektromos cigaretta

Az eredmények egybevágnak más kutatások eredményeivel is.

Forrás: Shutterstock

Ritka tüdőbetegségek is összefüggésbe hozhatók az elektromos cigarettával egy amerikai tanulmány szerint.

Egy elsősorban ipari munkások esetében jelentkező tüdőbetegséget is összefüggésbe hoztak elektromos cigaretták használatával. Egy páciensnél pneumokoniózist, a fekete tüdőnek is nevezett betegséget diagnosztizáltak – közölték a Kaliforniai Egyetem kutatói a European Respiratory Journal című szaklapban.

Többek között kobaltot is találtak a páciensek által használt elektromos cigaretta párájában.

A pneumokoniózis jellemző módon olyan ipari munkásoknál jelentkezik, akik nehézfémek, például kobalt vagy wolfram poránt lélegzik be. Az érintett páciens esetében ez nem áll fenn, ezért az elektromos cigaretta használata a megbetegedés „lehetséges oka” – mondta el Kirk Jones kutató.

A tudósok megvizsgálták a cigarettát, amellyel a páciens kannabiszt szívott. Párájában nemcsak kobaltot, de más mérgező fémeket, például nikkelt, alumíniumot, mangánt, ólmot és krómot is találtak. Az eredmények egybevágnak más kutatások eredményeivel is, amelyek szerint a párában lévő fémek az elektromos cigaretták forró spiráljaiból származnak.

Az, hogy valaki kobaltpornak legyen kitéve, néhány ipari ágazattól eltekintve meglehetősen ritka – mondta el Rupal Shah, a Kaliforniai Egyetem docense.

Elmondása szerint ez az első ismert eset, amikor e-cigaretta használata okozza a tüdő fém miatti károsanyag-terheltségét. A páciens tüdeje ennek következtében „hosszantartó, valószínűleg tartós hegesedést” szenvedett.

Az elektromos cigaretták, amelyek nikotintartalmú folyadékot párásítanak, az elmúlt években különösen népszerűvé váltak.

Használatukat azonban egyre több kritika éri. Az Egyesült Államokban tucatnyi halálesetet és több mint kétezer súlyos tüdőbetegséget hoztak összefüggésbe az elektromos cigaretta használatával.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!