csak óvatosan

2020.03.15. 10:20

Figyelmesen gyűjtsük a medvehagymát!

A gyenge télnek köszönhetően a megszokottnál korábban kezdődött idén a medvehagymaszezon. Noha nagyon sokan kedvelik a fokhagymaillatú növényt, a gyűjtőknek azonban nem árt egy-két dolgot szem előtt tartaniuk, mielőtt megtöltik kosaraikat a zöld levelekkel.

Fotós: Varga György

Fotós: Varga György

A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. felhívta a figyelmet, hogy csak a medvehagyma levele gyűjthető, a teljes tövek kiásása nem engedélyezett. A természetvédelmi oltalom alatt álló területeken tilos a gyűjtés – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Ráadásul az sem mindegy, hogy mekkora mennyiséget szeretnénk hazavinni az erdőből.

A jogszabályok szerint egy személy legfeljebb napi két kilogramm medvehagymát gyűjthet be.

Ha pedig valaki nem saját célra szedne medvehagymát, hanem kereskedelmi céllal gyűjti a leveleket, akkor az adott területért felelős erdőgazdálkodó előzetes írásbeli hozzájárulására lesz szüksége.

Fontos tudni, hogy

a medvehagyma levelei könnyen összetéveszthetők a mérgező őszi kikerics és a szintén mérgező májusi gyöngyvirág levelei­vel.

A szakemberek szerint szedés előtt minden esetben érdemes megvizsgálni a növény leveleit. Ha dörzsöléskor megérezzük a jellegzetes hagymaillatot, biztosak lehetünk benne, hogy jó helyen járunk. Árulkodó jel még a medvehagyma ívesen visszahajló leveleinek szélessége is: nagyjából 3-4 centiméter, míg a gyöngyvirágé a duplája is lehet.

A legkönnyebb dolgunk virágzáskor van, ugyanis a két mérgező növény virága kellemes, édes illatot áraszt magából.

Borítókép: Medvehagymát szednek az erdőben a Zala megyei Obornak és Bocska között 2020. március 8-án

Címkék#medvehagyma
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!