A nap sztorija

2024.07.10. 14:58

Hihetetlen, de igaz: Messi fürdette a spanyolok tinisztárját

Nem mindennapi fotók kerültek elő a spanyol fociválogatott 16 éves hőséről, Lamine Yamalról. A tinisztár pár hónapos kisbabaként szerepel egy 2007-es naptár fotóin Lionel Messivel, aki akkor még az FC Barcelona játékosa volt.

MW

Lionel Messi

Forrás: AFP

Fotó: DECCIO SERRANO

Az eddig is a világ egyik legtehetségesebb fiatal futballistájának számító csatárról néhány napja előkerült egy nem mindennapi képsorozat, amelyen 

az akkor még a Barcelonát erősítő, 20 esztendős Lionel Messi fürdeti a mindössze öt hónapos Yamalt.

A fotókat Yamal édesapja osztotta meg az Instagramon, a képek pedig azóta bejárták a világsajtót. A felvételeket készítő fotós, Joan Monfort is csak ekkor tudta meg, hogy a fotókon Messivel szereplő kisbaba nem más, mint a spanyol válogatott új csillaga, miután egy ismerőse felhívta erre a figyelmét – tudta meg a Világgazdaság.

A fotós elmondta, hogy a képek 2007-ben, egy jótékonysági akció keretében, egy naptárhoz készültek, ahová sorsolás útján választották ki a szerencsés családokat, akik szerepelhettek a fotókon a Barcelona futballistáival.

A Világgazdaság teljes cikke ITT olvasható el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!