2014.04.26. 16:43
Jegyzet: Vitték, mert vihették!(?)
<em>Emlékszünk még a képtelen mesére 1983 novemberéből, amikor az éppen tatarozás alatt álló, felállványozott Szépművészetiből egyetlen éjszaka alatt 7 értékes festményt loptak el. Nem kellett túlzott tolvajbravúr a reneszánsz és barokk kori festmények elemeléséhez, a riasztómentes épület csábította az enyveskezű műkincsértőket. <strong>Bednárik Mónika jegyzete</strong></em>.
Emlékszünk még a képtelen mesére 1983 novemberéből, amikor az éppen tatarozás alatt álló, felállványozott Szépművészetiből egyetlen éjszaka alatt 7 értékes festményt loptak el. Nem kellett túlzott tolvajbravúr a reneszánsz és barokk kori festmények elemeléséhez, a riasztómentes épület csábította az enyveskezű műkincsértőket. Bednárik Mónika jegyzete. Hüledeztünk is, ilyen csak nálunk történhet meg. Ha végignézzük, hogy az elmúlt három évtizedben hány helyen fordultak meg tolvajok Magyarországon – egyházmegyei kincstártól, templomon, múzeumokon át a magángyűjteményekig –, akkor konstatálhatjuk, hogy hihetetlen vagyonnal rendelkezünk. Szobrok, festmények, porcelánok, kódexritkaságok, kegytárgyak, érmék és más kincsek csábítják bűnre az egyébként is bűnben élőket.
Mert valljuk be, ritkán fordul elő, hogy valaki azonnal műkincslopásra adja a fejét, és az esetek legnagyobb részében megrendelésre fáj a foguk más tulajdonára. A másik megállapítás, s ehhez tekintsünk ki a nagyvilágba, ahol szintén divat hasonló bűneseteket elkövetni, a megrendelőn, a tolvajon kívül, főként a múzeumdézsmálások esetében, mindig van egy belső ember, aki súg, tippet ad. Megfelelő részesedésért hajlandó a lelkét eladni.
Újabb képtelen hazai mese: hetekig nem vették észre a MODEM-ben, hogy csak hűlt helye van két olyan festménynek, amelyek értéke több mint 100 millió forint. Hogy kit sajnálok jobban a festmények tulajdonosát, vagy az intézmény igazgatóját? Azokat, akik jó ideig (vagy tán soha) nem gyönyörködhetnek a magyar képzőművészet e remekeiben.
