Zoran Szpisljak: aki mindent felégetett maga mögött

Zoran Szpisljakot nagyon szeretik

Debrecenben, a szerb szakember

másfél éve érekezett a

cívisvárosba és a futball

iránti fanatizmusa, a

szülőhazájából hozott

mentalitása és nem utolsó sorban a

magyar nyelv gyors elsajátítása

pillanatok alatt népszerűvé tette a

szurkolók körében.

A negyvennégy esztendős tréner az

idény során számtalanszor

beszámolt már  a csapat

körüli történésekről,

ám ezúttal nem csupán

„szakmázni” kértük fel,

hanem azt szerettük volna, ha a nagy

közönség számára eddig

ismeretlen oldaláról is fellebbenti a

fátylat. Szpisljakot a

játékos

pályafutásáról

kérdeztük először.

 – 1984-ben kerültem fel a Szpartak

Subotica első

gárdájához, ez volt az első

komolyabb jugoszláv csapatom, innen

hívott el a már jóval ismertebb,

akkor a másodosztályban szereplő

NK Zagreb, ahol a később

világhírűvé vált

Csiro Blazsevics volt az edző.

Elég jól ment a játék, a

középpályán és a

védelem jobb oldalán is szerepeltem,

attól függően, hol volt rám

éppen szükség.

Sajnos nyolcvanhatban autóbalesetet szenvedtem,

amely során súlyosan

megsérült a térdem, amit

Moszkvában műtöttek meg. Egy szezont

vett igénybe a rehabilitáció,

csupán két-három meccset tudtam

játszani.

A legtöbb orvos, aki megvizsgált, azt

javasolta, hogy hagyjam abba a futballt, mert ez a

láb már versenyszerű

játékra alkalmatlan – vallott a

nehéz időszakról a szakember.

– Ezt én nem voltam hajlandó

elfogadni, elutaztam a Partizan

specilaistájához, akinek a legjobb volt a

híre az országban és ő

újra megműtött. A második

beavatkozás eredményeként

ismét képes voltam a futballra.

Bevonultam katonának, a hadsereg

csapatában több NB I-es

labdarúgóval is együtt fociztam,

remek társaság jött össze, a

Jugoszláv Kupa

elődöntőjébe is bejutottunk.

Dobbantott a háború

elől

Leszerelése után visszatért az

NK együtteséhez, de újra

kezdődött a kálváriája:

olyan fájdalmai voltak a többször

operált térdében, hogy hat

hónapig labdába sem tudott rúgni.

A harmadosztályban találta magát,

ahol lassan ismét játékba

lendült és hívta vissza a

zágrábi klub, ám a

délszláv háború

közbeszólt.

 – A harcok kitörésekor minden

átértékelődött az

országban, a futball háttérbe

szorult a sajnálatos események miatt, de

nem az én életemben! Megjött az

értesítés a horvát

hatóságoktól, hogy egy napon

belül haladéktalanul vonuljak be, azonban

úgy éreztem, ez nem az én

háborúm.

Autót, lakást hátra hagyva

elutaztam Szerbiába, ahol két

hetet tartózkodtam még. Az ottani

behívóparancs kézhezvétele

után éltem azzal a

lehetőséggel, ami egy ismerősöm

révén adódott és az akkori

feleségemmel kimentünk a walesi

fővárosba – emlékezett vissza

a tréner.

Szinte egy szó angoltudás

nélkült érkeztek meg

Cardiffba és az első időkben

kevés esély mutatkozott arra, hogy

Szpisljak hamarosan újra a

futballpályán találja majd

magát.

Egy parkba járt futballozni, amivel

próbálta magát karban tartani, egy

ilyen „bulimeccsen” figyelt fel rá a

Cardiff City megfigyelője, aki az akkor a

harmadosztályban vitézkedő csapathoz

hívta a keletről jött ismeretlent. Itt

a taralékok között szerepelt, mellette

pedig tanulta a nyelvet és az edzői szakma

csínját-bínját igyekezett

minél jobban elsajátítani.

 Harminckét évesen hagyott fel a

focival, de idővel rábízták a

„tarcsi”

irányítását, emellett az

első keretnél is

pályaedzősködött. –

Először gyerekekkel dolgoztam együtt,

tizennégy évesekkel, majd egyre

idősebbekkel. Később jött a

többi lehetőség, összesen 11

évet töltöttem el a City-nél,

amely klubnak nagyon sokat köszönhetek, itt

leshettem az edzősködés alapjait, a

korszerű brit módszereket, illetve az

apró trükköket.

A wales-ieknél szereztem meg a

szükséges képesítést

és jelenleg is az ottani oktatási

rendszerben veszek részt a pro-licences

tanfolyamon. Angliában is több helyen

megfordultam, 2002-ben egy fél évig a

Tottenham-nél voltam, innen

hívott el a egy régi barátom a

Southamptonhoz, ahol két évig

voltam a klubmanager segítője, majd egy

újabb, a Spurs-nél eltöltött

időszak következet, ahol az U18-as és

az U19-es korosztály

felkészítéséért

feleltem.

Másfél évvel egy menedzser

kérdezte, hogy lenne-e kedvem

Magyarországon, egy bajnokesélyes

gárdánál dolgozni, én pedig

azt feleltem, miért ne? Később

találkoztunk Szima úrral, illetve Herczeg

Andrással és végül

megegyeztünk. Új célok felé

A hazánkban letáborozó

Zoran Szpisljak a

DVSC-TEVA-val bő másfél

év alatt nyert Magyar Kupát és

begyűjtött egy-egy bajnoki aranyat és

ezüstöt. – Óriási dolog

egy adott ország bajnokságában a

legjobbnak bizonyulni, bárhol is éred ezt

el!

Egy ilyen sikerhez rengeteg ember maximális

akarata és nagyszerű munkája

szükségeltetik, legyen szó

játékosokról,

vezetőkről, edzőkről,

szurkolókról vagy a

médiáról: ez abszolút

csapatmunka eredménye. Nagy volt a

boldogság a pontvadászat

végén, de nincs idő tovább

ünnepelni, újabb feladatok,

meghódítandó célok vannak

előttünk.

A nemzetközi kupában borzalmasan

nehéz helyt állni, annak ellenére,

hogy évről-évre csökken a

különbség a csapatok között.

A nagyágyúkat – Arsenal,

Manchester United – persze

külön kell venni a többiektől. Sok

szó esik világszerte a szerb

mentalitásról, a pozitív

gondolkodásról, ám úgy

vélem, hogy ez ma már mindenütt

fejlesztehtő, még akkor is, ha

nálunk, délszlávoknál ennek

nagyobbak a hagyományai.

A lelki felkészítésen túl

egy másik fontos terepe van a jelen

labdarúgásának, még pedig

az infrastruktúra. Minden országban

vannak tehetségek, ám nem mindegy, hogy

milyen körülmények között

tanulják meg a játék alapjait,

hiszen az ebben a korban kialakult

hiányosságokat roppant nehéz

később pótolni.

Ennek ellenére azt mondom: a futballban az

eredményesség jórészt

fejben dől el, az összes többi csak

ezután következik – fejezte be

mondandóját Szpisljak.

Magyar felmenők

A tréner kitűnő magyar

nyelvtudásának az is a titka, hogy

nagyapai ágon honfitársunkat is

tisztelhetjük benne, és

gyermekkorában gyakran beszéltek

körülötte magyarul.

Később nem használta

nyelvünket, majd a Wales-ben töltött

évek alatt angolból kellett a

nulláról kezdenie. Amikor

Magyarországra jött, igen csak

nehezére esett az itteni beszéd, de

pár hónap alatt felfrissítette a

tudását és mára

nagyszerűen megérteti magát a

helyiekkel.

Zoran Szpisljak angol

származású második

feleségével él Debrecenben,

előző

házasságából van egy

tizenöt éves fia, aki jelenleg Londonban

él és színésznek

készül.

T.N.