2009.06.17. 16:30
Zoran Szpisljak: aki mindent felégetett maga mögött
<p>Debrecen - A Loki pályaedzője beszél<br /> pályafutásáról,<br /> magánéletéről és a<br /> futballról vallott elveiről.</p>
Zoran Szpisljakot nagyon szeretik
Debrecenben, a szerb szakember
másfél éve érekezett a
cívisvárosba és a futball
iránti fanatizmusa, a
szülőhazájából hozott
mentalitása és nem utolsó sorban a
magyar nyelv gyors elsajátítása
pillanatok alatt népszerűvé tette a
szurkolók körében.
A negyvennégy esztendős tréner az
idény során számtalanszor
beszámolt már a csapat
körüli történésekről,
ám ezúttal nem csupán
„szakmázni” kértük fel,
hanem azt szerettük volna, ha a nagy
közönség számára eddig
ismeretlen oldaláról is fellebbenti a
fátylat. Szpisljakot a
játékos
pályafutásáról
kérdeztük először.
– 1984-ben kerültem fel a Szpartak
Subotica első
gárdájához, ez volt az első
komolyabb jugoszláv csapatom, innen
hívott el a már jóval ismertebb,
akkor a másodosztályban szereplő
NK Zagreb, ahol a később
világhírűvé vált
Csiro Blazsevics volt az edző.
Elég jól ment a játék, a
középpályán és a
védelem jobb oldalán is szerepeltem,
attól függően, hol volt rám
éppen szükség.
Sajnos nyolcvanhatban autóbalesetet szenvedtem,
amely során súlyosan
megsérült a térdem, amit
Moszkvában műtöttek meg. Egy szezont
vett igénybe a rehabilitáció,
csupán két-három meccset tudtam
játszani.
A legtöbb orvos, aki megvizsgált, azt
javasolta, hogy hagyjam abba a futballt, mert ez a
láb már versenyszerű
játékra alkalmatlan – vallott a
nehéz időszakról a szakember.
– Ezt én nem voltam hajlandó
elfogadni, elutaztam a Partizan
specilaistájához, akinek a legjobb volt a
híre az országban és ő
újra megműtött. A második
beavatkozás eredményeként
ismét képes voltam a futballra.
Bevonultam katonának, a hadsereg
csapatában több NB I-es
labdarúgóval is együtt fociztam,
remek társaság jött össze, a
Jugoszláv Kupa
elődöntőjébe is bejutottunk.
Dobbantott a háború
elől
Leszerelése után visszatért az
NK együtteséhez, de újra
kezdődött a kálváriája:
olyan fájdalmai voltak a többször
operált térdében, hogy hat
hónapig labdába sem tudott rúgni.
A harmadosztályban találta magát,
ahol lassan ismét játékba
lendült és hívta vissza a
zágrábi klub, ám a
délszláv háború
közbeszólt.
– A harcok kitörésekor minden
átértékelődött az
országban, a futball háttérbe
szorult a sajnálatos események miatt, de
nem az én életemben! Megjött az
értesítés a horvát
hatóságoktól, hogy egy napon
belül haladéktalanul vonuljak be, azonban
úgy éreztem, ez nem az én
háborúm.
Autót, lakást hátra hagyva
elutaztam Szerbiába, ahol két
hetet tartózkodtam még. Az ottani
behívóparancs kézhezvétele
után éltem azzal a
lehetőséggel, ami egy ismerősöm
révén adódott és az akkori
feleségemmel kimentünk a walesi
fővárosba – emlékezett vissza
a tréner.
Szinte egy szó angoltudás
nélkült érkeztek meg
Cardiffba és az első időkben
kevés esély mutatkozott arra, hogy
Szpisljak hamarosan újra a
futballpályán találja majd
magát.
Egy parkba járt futballozni, amivel
próbálta magát karban tartani, egy
ilyen „bulimeccsen” figyelt fel rá a
Cardiff City megfigyelője, aki az akkor a
harmadosztályban vitézkedő csapathoz
hívta a keletről jött ismeretlent. Itt
a taralékok között szerepelt, mellette
pedig tanulta a nyelvet és az edzői szakma
csínját-bínját igyekezett
minél jobban elsajátítani.
Harminckét évesen hagyott fel a
focival, de idővel rábízták a
„tarcsi”
irányítását, emellett az
első keretnél is
pályaedzősködött. –
Először gyerekekkel dolgoztam együtt,
tizennégy évesekkel, majd egyre
idősebbekkel. Később jött a
többi lehetőség, összesen 11
évet töltöttem el a City-nél,
amely klubnak nagyon sokat köszönhetek, itt
leshettem az edzősködés alapjait, a
korszerű brit módszereket, illetve az
apró trükköket.
A wales-ieknél szereztem meg a
szükséges képesítést
és jelenleg is az ottani oktatási
rendszerben veszek részt a pro-licences
tanfolyamon. Angliában is több helyen
megfordultam, 2002-ben egy fél évig a
Tottenham-nél voltam, innen
hívott el a egy régi barátom a
Southamptonhoz, ahol két évig
voltam a klubmanager segítője, majd egy
újabb, a Spurs-nél eltöltött
időszak következet, ahol az U18-as és
az U19-es korosztály
felkészítéséért
feleltem.
Másfél évvel egy menedzser
kérdezte, hogy lenne-e kedvem
Magyarországon, egy bajnokesélyes
gárdánál dolgozni, én pedig
azt feleltem, miért ne? Később
találkoztunk Szima úrral, illetve Herczeg
Andrással és végül
megegyeztünk. Új célok felé
A hazánkban letáborozó
Zoran Szpisljak a
DVSC-TEVA-val bő másfél
év alatt nyert Magyar Kupát és
begyűjtött egy-egy bajnoki aranyat és
ezüstöt. – Óriási dolog
egy adott ország bajnokságában a
legjobbnak bizonyulni, bárhol is éred ezt
el!
Egy ilyen sikerhez rengeteg ember maximális
akarata és nagyszerű munkája
szükségeltetik, legyen szó
játékosokról,
vezetőkről, edzőkről,
szurkolókról vagy a
médiáról: ez abszolút
csapatmunka eredménye. Nagy volt a
boldogság a pontvadászat
végén, de nincs idő tovább
ünnepelni, újabb feladatok,
meghódítandó célok vannak
előttünk.
A nemzetközi kupában borzalmasan
nehéz helyt állni, annak ellenére,
hogy évről-évre csökken a
különbség a csapatok között.
A nagyágyúkat – Arsenal,
Manchester United – persze
külön kell venni a többiektől. Sok
szó esik világszerte a szerb
mentalitásról, a pozitív
gondolkodásról, ám úgy
vélem, hogy ez ma már mindenütt
fejlesztehtő, még akkor is, ha
nálunk, délszlávoknál ennek
nagyobbak a hagyományai.
A lelki felkészítésen túl
egy másik fontos terepe van a jelen
labdarúgásának, még pedig
az infrastruktúra. Minden országban
vannak tehetségek, ám nem mindegy, hogy
milyen körülmények között
tanulják meg a játék alapjait,
hiszen az ebben a korban kialakult
hiányosságokat roppant nehéz
később pótolni.
Ennek ellenére azt mondom: a futballban az
eredményesség jórészt
fejben dől el, az összes többi csak
ezután következik – fejezte be
mondandóját Szpisljak.
Magyar felmenők
A tréner kitűnő magyar
nyelvtudásának az is a titka, hogy
nagyapai ágon honfitársunkat is
tisztelhetjük benne, és
gyermekkorában gyakran beszéltek
körülötte magyarul.
Később nem használta
nyelvünket, majd a Wales-ben töltött
évek alatt angolból kellett a
nulláról kezdenie. Amikor
Magyarországra jött, igen csak
nehezére esett az itteni beszéd, de
pár hónap alatt felfrissítette a
tudását és mára
nagyszerűen megérteti magát a
helyiekkel.
Zoran Szpisljak angol
származású második
feleségével él Debrecenben,
előző
házasságából van egy
tizenöt éves fia, aki jelenleg Londonban
él és színésznek
készül.
T.N.