Tanulni, de miért is?

Szinte most is itt csengenek fülemben szüleim „buzdító” szavai: Tanulj fiam, hogy neked majd jobb állásod legyen! Tanács megfogadva, jöhet a diploma. Egy, kettő, három. Csakhogy meg is kell fizetni az élethosszig tartó tanulás(ér)t. Ott van a diákmunka, lehetünk hostessek, vagy vállalhatunk korrepetálást, ha érzünk magunkban affinitást. Besűrítjük az órákat, utána jöhet a munka.

Ugorjunk. Kezünkben az első diplománk. A család velünk együtt örül, taláros fotók tucatja készül a kiosztó ünnepségen. A nagy felszabadulás öröme azonban hamar elillan. Szorít minket az idő, ránk nehezedik a szülői, na és persze a társadalmi nyomás. Munka kell. Önálló kereset kell. Független és felelősségteljes élet kell (?). Megkezdődik a harc. Hirdetések bújása, tökéletes önéletrajzok készítése, tökéletesen komoly fényképpel. De kérem! Hogyan is lehet állást szerezni úgy, hogy mindenhol követelmény a többéves gyakorlat. Akkor hol szerezzük meg a kellő tapasztalatot? Ez aztán az ördögi kör. Életünk első álláshirdetésén zavartan pillantgatunk a földre...ez nem magabiztos fellépés. Tanuljuk meg akkor azt is. Hiszen minden tanulható – mondják a nagyok. Gyorstalpaló kommunikációs tréning, pályázatíró tanfolyam, vezetési ismeretek....munkánk még mindig nincsen.
Elkeseredettségünkben gyorsan megcsinálunk egy munkanélkülieknek indított ingyenes képzést, legyen valami szakmánk is, ha már úgyis azt halljuk, hiány van a szakemberekből. Jah! És persze újabban már a diploma is hátrány. Többet kellene fizetni.

A „nyugat”, és egy jobb világ felé vezető határon pedig a következő felirat búcsúztat: Köszönjük, hogy nálunk tanult!

Fazekas Anita

[email protected]