2023.02.01. 14:42
Különös égi jelenség: egy ufo tűnt fel az égen Fejér megyében
Vasárnap este vették észre a furcsa fényt.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: IgorZh
Éppen a testvéreméktől búcsúztam el, akik autóval indultak haza, amikor zavaró fényt vettem észre a szemem sarkában, Kisláng irányából - írja a feol.hu. Ezért néztem fel az égre, ahol egy nagyon furcsa, D betűre emlékeztető repülő valamit vettem észre. Mivel felhős volt az idő, néha eltűnt, de utána újra láttam – elevenítette fel a vasárnap esti látványt a feol.hu egyik olvasója, a mátyásdombi Papp Zoltán, aki este hét óra után néhány perccel figyelte meg a jelenséget. Véleménye szerint 6-7 ezer méter magasan lehetett, amit abból gondol, hogy a felhők felett repült, amik néha eltakarták a tárgyat. Számára az volt a furcsa, hogy lassan haladt, ezért nagyjából tíz percen át nyomon is tudta követni a valamit.
Biztosan nem repülő volt, nem úgy mozgott. És a felületén zöld, sárga és talán kék színű fényeket láttam, ami szintén nem jellemző egy repülőre
– tette hozzá Zoltán, aki még a Liszt Ferenc reptér légiirányítását is felhívta, hogy megkérdezze, lehetséges-e, hogy valamilyen szokatlan nagyságú repülő haladt el Mátyásdomb környékén, ám a válaszuk szerint ez kizárható.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/02/GFfdBby_sJz4Sxfm3JTmGdS0KHdkaIVxSlOZ74uKhew/fit/1051/591/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwNzk0NDU5OTBlMzQ0ZmVhY2YzOTUyN2IyMjIzZWY1.jpg)
Fotós: Papp Zoltán / Forrás: feol.hu
Logikus magyarázat lehet még a látottakra, hogy esetleg a nemzetközi űrállomás repült el Fejér megye fölött, ez magyarázhatja a kicsinek tűnő haladási sebességet is, de ez persze csak feltételezés.
- Nem tudom, mi lehetett, de azóta is a hatása alatt vagyok – tette hozzá a férfi, aki mintegy tizenkét évvel ezelőtt egyszer már hasonló észlelés miatt kereste meg a szerkesztőséget. Mátyásdomb elég távol fekszik a nagyobb fényszennyezést okozó nagyvárosoktól, ezért innen például a hullócsillagok is elég jól látszanak, könnyebb az eget tanulmányozni.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét