Bulvár-celeb

2024.04.17. 11:51

Brutális felvételek: így csapott le a jégeső az országra

Sopronban is özönvíz szerű esővel érkezett meg a hideg

Forrás: kisalfold.hu

Erős széllel robbant be a hidegfront Tolna vármegyébe kedden, Szekszárdon az eső mellé még jég is érkezett.

A teol.hu videót is közzétett, amelyen jól látni és hallani is a fagyott eső kopogását, szerencsére azonban aprócska mérete miatt nem okozott semmiben sem kárt.

Nem Szekszárd volt az egyetlen, ahol az elmúlt napokban jégeső esett: Mosonszolnokra ítéletidővel érkezett meg a lehűlés, a közösségi médián jelenlévő MetKép – Viharok és érdekességek csoportban egy felhasználó képeket és videókat is közzétett arról, hogyan zúdult borsó nagyságú jég az égből, amelyet rövidesen erős zápor váltott fel.

Sopronban is kijutott a jégből, a városból az erős szél és jégeső űzte el a korai nyarat, néhány perc alatt 5 fokot esett a hőmérséklet, amely azóta további 15 fokkal lett kevesebb.

Az előrejelzések szerint a hideg levegőnek bőven van utánpótlása, így enyhülésre a következő napokban sem számíthatunk. A mostani kilátások szerint a következő egy hétben nem lesz 15 foknál melegebb napközben és 2–6 fokig hűl a hőmérséklet éjszakánként.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!