Kompenzáció

2023.11.02. 09:53

Már decemberben több tízezer forinttal nő a minimálbér összege

A megszokottnál hamarabb, már decembertől emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege.

MW

Az infláció novemberben várhatóan már egy számjegyű lesz, újra nő a minimálbér vásárlóereje

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

A kötelező legkisebb kereset 15 százalékkal, a középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimum pedig 10 százalékkal lesz magasabb decemberben a novemberi összegnél – tudta meg a Mandiner.

A lap úgy tudja, hogy

a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek az emelés mértéke mellett a napokban arról is döntöttek, egy hónappal előre hozzák a minimálbér és a bérminimum emelését, így már decemberben nő az érintettek fizetése.

Az ellentételezésre a tavaly év végén megkötött bérmegállapodás értelmében azért van szükség, mert 2023-ban az éves infláció meghaladja a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének mértékét. A megszokottnál egy hónappal korábban végrehajtott béremelésnek és a mértékének köszönhetően a legalacsonyabb keresetűek elkerülik a reálkereset-visszaesést.

Várhatóan a háromoldalú bérmegállapodást csak november második felében véglegesítik, a legfontosabb pontokról azonban már megegyeztek a felek – azaz a kormány és a szakszervezetek. Ez azt jelenti, hogy 2023 decemberétől a minimálbér 15 százalékkal nő, összege bruttó 232 000 forintról 266 800 forintra emelkedik. A kedvezmények nélkül számolt nettó összege 154 300 forintról 177 500 forintra nő.

A garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedik, összege bruttó 296 400 forintról 326 040 forintra, nettó 197 100 forintról 216 800 forintra nő.

A decembertől megvalósuló emelésnek köszönhetően a minimálbér és a garantált bérminimum összegéért dolgozó munkavállalók decemberi, 2024. január elején kézhez kapott fizetése több mint 40 ezer forinttal haladja meg az egy évvel korábbi összeget.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában