festészet

2021.05.21. 16:14

160 éve született Rippl-Rónai József

Százhatvan éve, 1861. május 23-án született Kaposváron Rippl-Rónai József festő, grafikus, iparművész, a posztimpresszionizmus legkiemelkedőbb magyar képviselője.

Egy hétgyermekes tanító legidősebb gyermeke volt, akit szülei „igazi kenyérkereső életre” szántak. Gyógyszerészoklevelet szerzett, de hamarosan Zichy Ödön gróf gyermekeinek házitanítója lett. Mivel a rajzolás, festés érdekelte, előbb a müncheni akadémián, majd magyar állami ösztöndíjjal Párizsban képezte magát.

A bohém művészek fellegvárában az ünnepelt magyar festő,

Munkácsy Mihály műtermében dolgozott, de 1889-ben hátat fordított Munkácsynak és az általa képviselt romantikus-realista irányzatnak,

és Párizs mellé, Neuilly-be költözött. Itt forrt ki saját stílusa, az 1889-es Nő fehérpettyes ruhában már az önálló művészt dicséri. Barátságba került Maillollal, a kiváló szobrásszal, akiről később nagyszerű portrét is festett. Megszülettek ifjúkori főművei: az Ágyban fekvő nő és az Öreganyám. Utóbbit 1894-ben állították ki és felkeltette a posztimpresszionista, de formanyelvében már a szecessziót beharangozó Nabis csoport érdeklődését. Soraikba hívták Rippl-Rónait, akinek ekkori munkái a „Próféták” alkotásainak szerves részét képezik.

Rippl-Rónai József Vörösruhás nő című falikárpitját időszaki kiállításra készítik elő Budapesten, a Ráth György-villában
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

1896-ban Andrássy Tivadar gróf felkérte, hogy tervezze meg budai palotájának ebédlőjét berendezésével együtt, beleértve az üvegablakokat, bútorokat, porcelánokat és gobelineket, ez lett első iparművészeti munkája. A Rippl-Rónai által tervezett minták közül a „Nő rózsával” a leghíresebb, amelyet francia felesége készített el, a faliszőnyeg a párizsi nemzetközi kiállításon 1897-ben díjat nyert.

Rippl-Rónai 1901-ben elhagyta Párizst és szülővárosában, Kaposvárott telepedett le.

1908-ban árverésen vásárolta meg a Kaposvár déli szélén, a szőlősgazdák övezetében parkos ligettel övezett emeletes Róma-villát, amely ma emlékmúzeumként őrzi a művész életének korabeli miliőjét.

Hazatérése után bensőséges szobabelsőket festett, majd kifejlesztette a sajátságosan rá jellemző kukoricás stílust. Világos színeket alkalmazott, kicsi, ám erőteljes ecsetvonásokkal, amelyeknek szinte mindegyike külön-külön látható. Legtöbb kiállítása az Ernst Múzeumban volt, amelynek nagyméretű üvegablakát 1912-ben készítette el.

Részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapításában, valamint a Nyugat mozgalmában is.

1914-ben az első világháború kitörése Franciaországban érte, ahol mint ellenséges ország állampolgárát internálták, szabadulni csak művészbarátai közbenjárására tudott. Hazatérve élete utolsó szakaszában pasztellképeket készített, nagyobb feladatokra már nem vállalkozott. Ebből az időből származik a művész önarcképsorozata, valamint Móricz, Babits és Szabó Lőrinc portréja.

1927. november 25-én halt meg tüdőgyulladásban Kaposvárott.

A magyar művészet történetében szinte páratlan életmű,

mintegy 2400 olaj- és pasztellkép, 800 rajz, 30 rézkarc és litográfia és több mint 100 iparművészeti tárgy maradt utána. Számos műve a Magyar Nemzeti Galériában, önarcképe a firenzei Uffizi képtárban látható. Kaposvárott a sétálóutcán rendhagyó szobra áll, amely szamaras kordén ülve ábrázolja a művészt.

Műveinek népszerűsége folyamatosan nő az aukciókon, a párizsi Musée d'Orsay például már a művész öt műtárgyával rendelkezik.