fesztivál

2021.05.30. 14:35

A kényszerpihenő után megint lesz Magyar Kulturális Hét Pozsonyban

Egyéves kényszerszünet után idén júniusban ismét megrendezik Pozsonyban a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban elnevezésű rendezvénysorozatot – közölték a szervezők.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A rendezvénysorozatot – amelyre az idén már 7. alkalommal kerül sor – Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet szervezi.

A Több mint szomszéd idei évada június 13-án, vasárnap kezdődik és egy hétig tart.

A programsorozat hagyományosan idén is több pozsonyi helyszínen zajlik majd egyidejűleg.

A rendezvény legnépszerűbb részének számító szabadtéri programok június 17-től a megszokott helyszínen, az egykori Kossuth – mai nevén Hviezdoslav – téren lesznek.

– A vasárnaptól vasárnapig tartó eseménysorozat keretében komolyzenei és színházi előadásokat, kiállításokat, szimpóziumot és számos egyéb

színvonalas programot kínálnak Pozsony magyar kultúra iránt érdeklődő közönségének.

A rendezvények a hét végén négynapos szabadtéri zenei és gasztronómiai fesztivállal, valamint kézműves vásárral zárulnak – írták közleményükben a szervezők.

A rendezvénysorozatot a Missa Missio című hangverseny nyitja Szarka Tamás és zenekara, illetve a Marianum Gyermekkórus és más társfellépők előadásában a pozsonyi Szent Márton-dómban június 13-án este 7-től.

A fesztivál második felében a hagyományossá vált négynapos gasztronómiai fesztiválra is sor kerül. Utóbbi a központi helyszínen zajlik, s egyidőben kezdődik a kulturális hét szabadtéri rendezvénysorozatával. A szabadtéri programsorozat első esti fellépője a Kaláka együttes lesz csütörtökön, a hétvégi programot pedig a Hot Jazz Band koncertje indítja útjára pénteken este. A szabadtéri színpadon rajtuk kívül a Rajkó zenekart, Palya Beát és zenekarát, illetve egy magyar operettgálát és számos más előadó koncertjét is megtekintheti a közönség.

A fesztivált hagyományteremtő s egyidejűleg hiánypótló céllal hozták létre 2014-ben Magyarország V4-es elnökségének zárórendezvényeként.

A színes kulturális programot felvonultató, gasztronómiai fesztivállal egybekötött rendezvénysorozatnak már az első évada is a vártnál is nagyobb közönségsikert aratott, és azóta az egyik legkedveltebb nyári nyilvános rendezvénnyé vált Pozsonyban.

Borítókép: Az egykor Kossuthról elnevezett (ma Hviezdoslav) tér Pozsonyban / Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában