szimbólum

2021.08.24. 20:43

Eucharisztikus emlékkeresztet avattak a Szinva-forrás mellett

Az emlékkeresztet Juhász Ferenc pasztorális helynök áldotta meg.

Minden állami erdőgazdaság területén egy, összesen huszonegy erdei kereszt felállításával járul hozzá az 52. Eucharisztikus Világkongresszus célkitűzéseinek megvalósításához az Agrárminisztérium (AM) és a Miniszterelnökség – ismertette az AM közigazgatási államtitkára a Lillafüred fölötti Szinva-forrásnál felállított emlékkereszt avatásán kedden, a tárca közleménye szerint.

Szinay Attila azt mondta, hogy miként az eucharisztia az egyház életének forrását jelenti, a Szinva-forrás a miskolci embereknek az élethez fontos vizet adja. Innen ered a Szinva-patak, amely végigfolyik Lillafüreden, és belőle lesz a híres vízesés is. Hangsúlyozta, nem kerülhetett volna megfelelőbb helyre ez a négy méter magas, tölgyfából készült kereszt, rajta az 52. Eucharisztikus Világkongresszus mottójával: „minden forrásom belőled fakad”. Hozzátette: a feszület szimbolizálja az életünket, emlékeztet keresztény gyökereinkre, magyarságunkra és összetartozásunkra.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a keresztet állító Északerdő Zrt. több mint százezer hektár állami tulajdonú erdőterületet kezel Borsod-Abaúj-Zemplénben, a Bükk, a Zempléni-hegység és az Aggteleki-karsztvidék jelentős része az illetékességi területéhez tartozik. Magyarországon az erdőgazdaságok számos történelmi, vallási emlékhelyet gondoznak és tartanak fenn – jelezte -, ezek sorában kiemelkedő helyet foglal el mostantól ez az emlékkereszt, amely reményei szerint zarándokhellyé válhat.

Az emlékkeresztet Juhász Ferenc pasztorális helynök áldotta meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!