Tavaszváró muzsikaszó

2024.01.30. 11:48

A felvidéki magyar népzenészek színe-java találkozik Komáromban

Február első hétvégéjén rendezik a komáromi RÉV - A Magyar Kultúra Házában és az Egressy Béni Városi Művelődési Központban – többek között a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia támogatásával – a II. Felvidéki Népzenész-találkozót.

MW

Sikeres volt a tavaly első ízben megszervezett népzenész-találkozó

Fotó: Hagyományok Háza

A második alkalommal megrendezett 

zenésztalálkozó egy olyan esemény, ahol a népzenészeké a főszerep: így ezúttal nem a tánc, hanem a zene, a zenekarok vagy inkább a zenészek kerülnek fókuszba. 

Olyan jó példák nyomán indultunk el, mint az Erdélyi Táncházzenészek találkozói, a vajdasági találkozók és a Hagyományok Háza hasonló Kárpát-medencei kezdeményezései. Ezek az összejövetelek a szakma igazi fórumaivá váltak, ahol az egymástól messze tevékenykedő zenészek is meg tudtak vitatni szakmai kérdéseket

– jellemezte a tavalyi első zenésztalálkozót Lakatos Róbert, a Városi Művelődési Központ igazgatója, főszervező.  

Idén tizenhat zenekar és szólista fogadta el a szervezők meghívását – tudatták a szervezők. 

A szlovákiai magyar népzenei élet legjelesebb szereplői, hivatásos zenészek, a régebbi generációk együttesei és fiatal feltörekvő zenekarok egyaránt képviseltetik magukat a rendezvényen.

A találkozó első napján, február 2-án, pénteken a RÉV – Magyar Kultúra Házába várják az érdeklődőket, ahol este 8 órától a Pósfa zenekar ad koncertet szűkebb pátriája zenei kincseivel. Azt követően pedig – ugyancsak a Pósfa zenekar tagjai és természetesen a meghívott zenészek közös örömzenéjére – táncház kezdődik.

Szombaton érdekes, ingyenes szakmai előadásokra várják az érdeklődőket, az előadók között a szakma elismert képviselői szerepelnek. A szimpóziumot dr. Árendás Péternek a Felszeg magyar és román népzenéje című előadása zárja, amelyet a 18 órakor kezdődő ünnepi gálaest követ. Az Egressy Béni VMK színháztermének színpadán fellép Alt István és zenekara, a Bagla Banda, a Cseh Tamás Band, a Dobroda zenekar, a Hárompatak zenekar, a Húros Banda, Korpás Éva és zenekara, Kurdi Gábor dudás, Lakatos Áron és zenekara, a Mérges Banda, Németh Dénes és zenekara, a Pántlika zenekar, a Pengő zenekar, a Pósfa zenekar, a Sajó Banda, a Varjos zenekar és a Varsányi Együttes.

Az esemény kísérőrendezvénye a Hagyományok Háza és a Táncház Egyesület Táncház 50 című fotókiállítása lesz, amellyel a kezdeményezők a táncházmozgalom egyik megalapítója, Halmos Béla Széchenyi-díjas magyar népzenész, népzenekutató, hegedűtanár munkássága előtt tisztelegnek.

A népzenész-találkozó részletes programját ITT találják meg az érdeklődök. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia korábbi, aktuális és jövőbeli eseményeiről és programjairól a honlapon és a Facebook-oldalon is lehet tájékozódni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!