"Ez a békarüh öröksége"

2019.10.24. 10:15

Durva sebet hagyott a tehén nyakán a kömörői hidrovámpír?

Idén októberben is arra biztatjuk olvasóinkat, hogy írjanak nekünk kísértetsztorikat. Ezúttal egy olyan történetet kaptunk, amitől megfagyott a vér az ereinkben! Figyelem, sokkoló fotó is van a cikkben, aki nem bírja a vér látványát, inkább ne is kattintson!

Kömörőn lakok, a kertünk végében folyik el a Túr egyik csatornája. A nyár elején történt – írta János nevű olvasónk. – Az egyik este mentem ki megetetni az állatokat, amikor azt vettem észre, hogy az előkert végéből, hogy hátul az istállóból folyamatosan ömlik ki a víz és a tehén hátán valami fura árnyék van. Közelebb mentem. Ekkor az árny leugrott a tehén hátáról. Cuppogott. Felém fordult. Kb. 2 méter magas lehetett, emberszerű, csak nagyon karcsú. A bőre hófehér volt, mint a víz alatt élő gyíkoké. Az arcát nem láttam, eltakarta az ázott haja, ami nem is haj volt. Hínárok nőttek a fején, ez lógott a szemébe. Fuldokoltam a félelemtől. A hidrovámpír ekkor hasra vettette magát, és mint egy partra került hal, csapkodva és ficánkolva elkezdett a Túr felé haladni. A vasvillát felkapva szaladtam utána, hogy átszúrjam, de a vámpír a halmozgásával legyőzött. A Túr halk, sikamlós csobbanással fogadta vissza magába átkozott gyermekét. Csak békalencsét, iszapot és mocsarat hagyott maga után és egy sebet a tehén nyakán.

Ezt le is fényképeztem!

Viszont az ideglelés itt nem maradt annyiban. Aki ivott a megsebzett tehén tejéből, békarühet kapott. Nekem és a lányaim nyakán is ótvaros kelések nőttek ki a fertőzött tejtől. Nem volt mit tenni. Áldozni kellett, hogy kiengeszteljük a megszabályozott Folyót. A tehenet a Túrba öltük. A kór viszont, amit ránk hagyott a kömörői hidrovámpír, még ma is kísért. A Túr szülte és a Túr szabadította ránk ezt a rettenetet. Így jár mindenki, aki nem tiszteli eléggé a Túrt. Ez az öntözővíznek használt Túr bosszúja. Ez a kömörői bestia tanulsága. Ez a békarüh öröksége. Ez a víz érintése.

De vajon mi igaz ebből a történetből?

Természetesen nem tudjuk, mindenesetre gyanússá teszi, hogy a cikkhez küldött fotó szerepel külföldi, vámpírdenevérekkel foglalkozó oldalakon:

Lényeg a lényeg, tartsa mindenki tiszteletben a Túrt – és akkor nem vívja ki a haragját...

[gravityform id="9" title="true" description="true"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában