horgászat

2020.04.25. 07:00

Pontyokkal győzött a ,,snecikirálynő”

Szücs Éva tavaly a szegedi országos bajnokságon az egész mezőnyt maga mögé utasította.

Tavaly a kétnapos szegedi országos csapatbajnokságon Szabolcs-Szatmár-Bereg megye együttese az összesített eredmények alapján a kilencedik helyen végzett.

A szép eredmény elérésében elévülhetetlen érdemeket szerzett megyénk csapatának egyetlen női versenyzője, Szücs Éva, aki mind a két napon első lett a gyengébbik nem versenyében.

Vadregényes gyermekkor

Tiszteletre méltó a nem mindennapi teljesítmény, valószínűleg minden horgászó férfi megemeli előtte képzeletbeli kalapját. Vajon hogyan kezdődött a horgászat iránti szerelem? – tettük fel a kérdést a napjainkban Debrecenben élő versenyzőnek.

– A természet iránti szeretet mélyen gyökeredzik bennem. Édesapám mindig is szenvedélyes horgász volt, s amikor már hároméves korom körül elvitt a vízpartra, akkor az ottani csend és a víz illata valahogyan óhatatlanul is beleivódott mindenembe, és ott ragadtam a vízparton.

Egyke gyermek lévén a nyári szünetekben nem is volt sok választásom, apa ment pecázni, én meg természetesen mentem vele.

– De nemcsak azért, mert kellett, hanem mert otthon sem lehetett volna hagyni. Úgy él az emlékeimben, hogy gyakran bizony jobban akartam menni, mint ő. De édesapám az igazi „tüskeváros”, vadregényes gyermekkorát valamilyen szinten rám is át­örökítette, és lányokat meghazudtoló módon mentem, ha kellett, a 80-as években szúnyoglárvát szedni a mocsaras, sárdagasztós helyekre, vagy éppen a megfogott halakból csontkukacot készítettünk a kertünkben anyukám nem túl nagy örömére – elevenítette fel a kezdeti éveket Szücs Éva, s mesélt a gyermekkora kedvenc vizeiről is.

Azt elmondhatom, hogy kis koromban a Vajai-tó volt a második otthonom.

– A szüleimnek ott volt telkük, illetve még most is megvan, így a szabadidőnket mindig ott töltöttük. Az 1970-es évektől kezdve mindig volt csónakunk is, úgyhogy amikor nagyobbacska lettem, már nem is engedtem apukámat evezni, én álltam be a horgászós helyre, és együtt karóztuk le a csónakot. De Vaja nemcsak nyáron volt a horgászhelyünk, télen sokat korcsolyáztunk a befagyott tavon. Akkoriban nagyobb baráti körünk volt, jöttek édesapám testvérei és az unokatestvéreim, szóval zajlott az élet.

De nem felejtem el a tiszai horgászatokat sem, sokat voltunk kecsegézni a Felső-Tiszán.

– Szívesen emlékezem vissza a sok balatonszepezdi horgászatra is, ahol a nádasban megbújva csónakból spiccbottal keszegeztünk apukámmal egészen sötétedésig.

Fiúk ellen versenyzett

Hogyan lett ebből a hobbiból szenvedély, illetve hogyan lett a szabadidős tevékenységből verseny? – vetődött fel óhatatlanul is az újabb kérdés.

– Az első versenyemen talán 4 éves koromban vettem részt, de 6 évesen már az ifjúsági korosztályú fiúk ellen versenyeztem és hatodik lettem. Hát így indult: egy kis­széken ülve, házilag készített csontkukaccal, csalitartóval, bambuszbottal. Ott ragadtam, s még ma is ott vagyok. S hogy mit jelent számomra a versenyzés? Ez egy nagyon összetett dolog. Szeretek horgászni kis halra és nagy halra is egyaránt.

Nem titok, a csapattársaim „snecikirálynőnek” hívnak, ugyanis rengeteg megyei és országos versenyt is a sok snecivel nyertem meg.

– Ezt vagy szereti valaki, vagy nagyon nem. Én élvezem, ha pörgök, ha jár a kezem, a 4 órás versenyen számolom magamnak, hogy percenként hányat fogtam. Az is nagyon fontos, hogy a horgászathoz kapcsolódik jó pár több évtizedes barátság is. Jó a barátokkal minden évben találkozni, versenyezni, viccelődni.

A helyszínen dől el a taktika

Lehet-e készülni egy-egy versenyre, s ha igen, hogyan? – következett az újabb kérdés.

– Erre azt mondom, hogy persze, lehetne. A pályák többségét évek óta ismerjük, tehát tudjuk, milyen halakat lehet fogni, azonban néha teljesen más arcát is tudja mutatni egy-egy víz, és bizony az eddig bevált taktika akkor éppen ott nem akar működni.

Én jelenleg már csak a szerelékek előkészítésével készülök, kitalálom, hogy milyen etetőanyagot állítsak össze.

– Ha lenne több időm, mint ahogy nincs, akkor egy-két alkalommal a verseny előtt kilátogatnék, kipróbálnám a vizet, de ez általában mindig elmarad. Legtöbbször a helyszínen döntöm el, hogy mit fogok csinálni, mert kell ahhoz a helyet is látnom, amit kihúztam, hogy megtudjam, milyen lehetőségeket tartogat számomra.

A sok szép siker közül a már a bevezetőben említett szegedi országos csapatbajnokságra a legbüszkébb Szücs Éva, hiszen a két forduló során mindkét napon a női és férfi teljes mezőnyt tekintve ő fogta a legtöbb halat a Maty-ér partján.

Az első napon több mint 24 kiló, a második napon pedig több mint 23 kg pikkelyest akasztott meg.

Ugyanakkor azt se hallgassuk el, hogy legalább 20-szoros megyei női bajnok, ennek a címnek a kivívása és megőrzése évről évre tiszteletre méltó teljesítmény.

Bajnokság – áldott állapotban

Szücs Éva kétgyermekes édesanya is egyben. Vajon a családanyai teendőket hogy lehet összeegyeztetni a versenyzéssel?

A nagyobbik lányommal 5 hónapos terhesen lettem megyei bajnok 2007-ben.

– Majd 2008-ban már 7 hónapos volt, amikor a velencei tavon ismét OHCSB-n versenyeztem. Amikor a kisebbik lányom megszületett, ott a 2010-es évet kihagytam, de utána szintén folytattam a versenyzést. Szóval ők megszokták, hogy jön a tavasz, anya szerel, pecázik, megy, versenyzik. A család többi tagja pedig addig vigyázott rájuk. Ez az évek során természetessé vált.

– Szerencsére a gyermekek szeretnek horgászni, de a mai gyerekek figyelmét nehéz a csendes vízparton órákig lekötni. Sajnos. Ez a korosztályuk sajátossága. Édesapámmal a nyári szünetekben többször kimennek Vajára ők is, és spiccbottal horgászva megismernek jó pár halfajt, aminek nagyon örülök. S szívják magukba a természet illatát és szépségét.

Dobogóra állni a csapattal...

Van-e a versenyzésnek korhatára, meddig lehet bírni? S van-e valamilyen álma mindezzel kapcsolatban?

Igazság szerint addig szeretném folytatni a versenyzést, amíg örömet szerez, amíg a csapat hasznára tudok lenni, és amíg bírom is.

– Nem könnyű a rakós botot szélben 4 órán keresztül tartani. Sajnos, soha nem volt lehetőségem egy csúcskategóriás rakós botra. Hát ez is egy álom, hogy bárcsak lehetne egyszer egy ilyen jó minőségű botom. Végül elmondhatom a megyei csapattársaim nevében is, hogy évek óta azért küzdünk, hogy egyszer dobogóra állhassunk fel együtt. Hát még ezt nagyon szeretném elérni, remélem, néhány éven belül sikerül.

M. Magyar László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában