2021.05.29. 11:30
Kedvelik a horgászok a Tisza dadai szakaszát
Fotó: Sipeki Péter
Vannak horgászok, akik csak a tavakat szeretik, míg mások a folyókra esküsznek.
S van a horgászok nagy táborának egy harmadik csoportja is, akiknek teljesen mindegy, hogy hol vannak, csak a szabadban legyenek.
Pontyok és csukák
A vadregényes Tisza nagy kihívás a horgászok számára, hiszen szinte mindennap más arcát mutatja, napról napra változik a vízszint magassága és a sodrás sebessége. A napokban is sokan próbáltak szerencsét Tiszadadán az élő Tiszában, a „fürdőnek” nevezett szakaszon.
A horgászok között volt a hajdúnánási Siket Sándor is, aki legalább hetente egyszer kijön a folyóhoz. Mindig optimistán érkezik, a Tiszának ezen a részén fogott már 4 kg körüli pontyot is.
Más horgászok is jártak itt már szerencsével, akasztottak meg ezen a szakaszon 4,5 kilogrammos csukát is.