Lelki megújulásra vágyunk mindannyian

Törő András atya a legelejétől részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezésében, a szeptemberi nemzetközi találkozóról, az egyház születésének ünnepéről, világjárványról beszélgettünk vele pünkösdi interjúnkban.

Pünkösd a harmadik legnagyobb keresztény ünnepünk, a Szentlélek ünnepe. A Szentlélek nagy titok, a hétköznapi ember számára a szeretetet jelképezi, hogyan jelenik meg az életünkben?

A Szentlélek legnagyobb titka, hogy folyamatosan jelen van és velünk van a hétköznapjainkban. Amikor végezzük a ránk bízott feladatokat, amikor percről percre döntéseket hozunk, amikor embertársainkkal találkozunk, a Szentlélek kísér bennünket. Hogyan és mikor van ennek kézzel fogható jele? Akkor, amikor felfedezzük, hogy ott van mellettünk, bevonjuk őt az életünkbe és merünk táplálkozni a jelenlétéből, és ezáltal „tevékeny munkatársává” válunk. Amikor ráhagyatkozunk és tőle merítünk erőt a tevékenységeinkhez, tőle várunk bölcsességet életünk következő lépéséhez, a Szentlélektől kérünk bátorságot a jótettekhez és szeretetet az emberi kapcsolatokhoz, akkor váltjuk tettekre az Ő jelenlétét. Ezek mind olyan mozzanatok, amelyek a Szentlélekből fakadó szeretet „kitapintható” megnyilvánulásai, mert ezek segítségével nemcsak önmagunk, hanem a környezetünk is formálódik. A környezetünk formálása pedig nem más, mint a krisztusi út egyengetése, az evangélium tanúságtételen keresztüli hirdetése.

A húsvét utáni 50. napon három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, az egyház megalapítása, és ez az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete is egyben. A missziós munkából a segélyszervezetek és a magánemberek is szívvel-lélekkel kivették a részüket a járvány idején.

A pandémia időszaka komoly feladatra hívta meg az egész világot. Közös gondolkodásra és közös cselekvésre szólította fel az emberiséget. A missziós lelkületet sokféleképpen lehet értelmezni, alapvetően a keresztény tanítás terjesztése a célja, az Istentől kapott feladat és küldetés teljesítése. A világjárvány idején, még ha valamennyien nem is tudatosították magukban, de sokan élték át a misszió lényegét. Vannak, akik ennek látványos munkatársaivá váltak, vannak, akik pedig a háttérben öltötték magukra a krisztusi magatartás jegyeit. Mire gondolok? Azzal, hogy a járvány krízise sokakat összefogásra, egységre, emberségre, mértékletességre, jó cselekedetekre és imára sarkallt, felfedezhettük azt, hogy milyen fontosak a keresztény értékek. Sokan azt gondolják, hogy a keresztény magatartás egy bonyolult szabályrendszer, holott egyszerűen csak meg kell tanulni emberré, majd napról napra jobbá válni. Ennek a jobbá válásnak lehettünk tanúi, amikor láttuk, hogy sokak szívvel-lélekkel helytállnak a járvány diktálta küzdelemben.

Pünkösd ugyanakkor a megújulás és a remény ünnepe is. Változik-e a világ, változik-e az ember ez után a járvány után?

Az emberiség alapvetően nem változik, de az emberek mint egyének és személyek változnak, változhatnak. A tapasztalás, amit a járvány időszaka hozott, beépül az emberek mindennapjaiba, a családok, közösségek életébe, a hétköznapok történéseibe. Három dolgot szeretnék kiemelni. Egyrészt, a járványt követően mindenkiben elmélyült annak a tudata, hogy az életnek vannak keretei, szabályai, amelyekre szükség van ahhoz, hogy legyen tartásunk. Fontos, hogy meglássuk, ezek nem akadályok, hanem útjelzők. A krisztusi tulajdonságok is ilyen mértékadók, útjelzők a jobbá váláshoz. Az egyik ilyen tulajdonság a fegyelmezettség, amelynek megismertük az ajándékait, és tovább kell vinnünk magunkkal, hogy amikor időszerű, be tudjuk építeni gondolkodásunkba, lépéseinkbe. Másrészt, a pandémia idején felfedezhettük azt is, hogy milyen ereje van, ha az emberek együtt mozdulnak meg. Ehhez azonban tudatosítanunk kell magunkban, hogy nem lehetünk „szigetek”, egymástól elhatároltak, hiszen kölcsönösen alakítjuk egymás életét és boldogulását. Erre a változásra mindenképpen felszólította a világot a krízishelyzet. A harmadik dolog pedig, amelyet az egyháznál is élesen tapasztaltunk, hogy a hit tovább adásának, az evangélium hirdetésének nincsenek korlátai. Fel kell fedezni a lehetőségeket, hogy az adott élethelyzetben milyen eszközökkel vagyunk képesek Isten országát építeni. Láttuk, hogy a járvány okozta felfordulásban minden eddiginél nagyobb szükség van a lelki megerősödésre ahhoz, hogy a világ kiállja a fizikai próbát. Tétlenkedés nélkül megkerestük azokat a csatornákat, ahol lelki tartalmakkal tudjuk táplálni az embereket. Alkalmazkodnunk kellett, amely nem volt könnyű kihívás, de annál nagyobb kegyelmeket tartogatott számunkra. Amikor fizikálisan nem találkozhattak a közösségek, még nagyobb hangsúlyt kapott a mások iránti gondviselés, egymás szándékainak imába foglalása, a figyelmesség azok iránt, akik a hétköznapokban a frontvonalban küzdenek a szenvedők oldalán. Biztos vagyok benne, hogy a világ minden pontján összefogtak idősek és fiatalok, amely hatalmas ajándék, hiszen a mindennapokban egyre gyakrabban látjuk a szakadékot a generációk között. Az online szentmise-közvetítések kimondottan ezt a kegyelmet hordozták magukban. Az idősek, akik nem tudtak ellátogatni a templomba, örömmel fogadták és becsülték a fiatalok agilitását az informatika világában. Mindeközben pedig az ifjúság – élvén a mai technika lehetőségeivel – megtapasztalta az idősek szilárd hitét és szolgálatát az egyházban. Ezek mind olyan mozzanatok, amelyek formálják az emberek gondolkodását és változást hozhatnak a mindennapi élet különböző színterein a jövőben is.

Mi magunk hogyan segíthetjük saját lelki megújulásunkat?

Személyes istenkapcsolatunk révén. Azt gondolom, a lelki megújulás egyik legfontosabb mutatója az Istennel való személyes és bensőséges kapcsolat. Amennyiben Krisztust a barátomnak tartom, akkor a vele való találkozás folyamatos épülés. Gondoljunk bele, egy számunkra fontos emberrel, baráttal való beszélgetést követően úgy érezzük magunkat, mint aki „megújult”. Erre mondjuk ma, hogy ez a „feltöltődés”. Ilyen az Istennel eltöltött minőségi idő is, a csend, az imádság, a szemlélődés, amelyben valóban találkozunk, új erőre és lelkületre találunk. Fontos pillanata a lelki megújulásnak, amikor felfedezzük azokat a dolgokat, amelyeket eddig természetesnek vettünk. Nem minden magától értetődő, ami bennünket körülvesz. Időről időre rá kell döbbenünk, hogy Isten rengeteg csodával ajándékozott meg bennünket, de ahhoz, hogy ezeket észrevegyük, szükség van a csendre, az imára, illetve olyan élethelyzetekre, amelyek rávilágítanak ezekre. A világjárványt követően új értelmet nyertek a személyes találkozások, a közösségi élmények, a családdal töltött idő, sőt az egészségi állapotunk is, ismét fel kellett fedeznünk az Istentől megajándékozott mivoltát ezeknek a dolgoknak. A Krisztussal való folyamatos kapcsolatunk, valamint a tanulságot közvetítő életesemények mind hozzájárulnak a lelki megújulásunkhoz.

Sokan zarándokolnak Magyarországról Csíksomlyóra pünkösdkor, az idén megtartják a búcsút, a szentmisét, mégsem lesz minden a megszokott...

Valóban nem lesz, hiszen a járványügyi korlátozásnak megfelelően tartják meg a búcsút. A lényeg azonban a közös ünnepről szól, amelyben megmutatkozik az Istenbe vetett hit, ami összeköt bennünket, magyarokat. Erre az együtt haladásra pedig különösen szükség van ezekben az időkben. Fontos továbbá, hogy maga az ünnep is egy olyan életesemény, amely segít bennünket a lelki megújulásban azzal, hogy kiemelkedik, kicsúcsosodik a hétköznapokból. Segít, hogy erről a csúcsról letekintsünk és visszanézzünk, rendezzük magunkban, hogy hol a helyünk, merre tartunk, mi történt eddig és hogyan tovább. Ez a megállás, hálaadás és előretekintés az ünnep titka, amely a fizikai korlátok ellenére a szívünkben lezajlik és valósággá formálódik.

A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok cselekedetei (ApCsel 2,1–11) rögzíti. A leírás szerint az apostolok saját nyelvükön kezdték el hirdetni az evangéliumot, a közös hit összekapcsolta a különböző nyelven beszélő népeket, ezáltal született meg az egyház, amely ezen a napon ünnepli születésnapját. Hogyan éli meg a ma embere az első keresztények örömét?

„…Halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” – valóban ezt olvassuk a Szentírásban. Azt gondolom, az egyház és a világ életében is nagyon fontos, hogy vannak formák és keretek, amelyek vezetnek bennünket, de nem szabad, hogy ez gátja legyen a személyes istenkapcsolat kialakulásának, az evangélium hirdetésének. Az, hogy az apostolok mindenkihez a saját nyelvén szóltak, bennünket, a ma egyházát is arra hívja meg, hogy miközben ívében szemléli a világot, mindenhol találja meg a személyes utat az emberhez. Mindenkinek van saját megtéréstörténete, mindenki egyedi úton találja meg Istent. Fontos, hogy az apostolok életén és munkálkodásán keresztül tudatosítsuk azt, hogy a ma embere is részesülhet az első keresztények örömében azáltal, ha megtaláljuk azt a „nyelvet”, amelyen keresztül megszólítható, amelyen keresztül megérintheti Krisztus szeretete. Papi hivatásom során fiatalokkal is foglalkozom. Látom, hogy mindenki, egytől egyig egyedi és megismételhetetlen csoda. Ahhoz, hogy kísérni tudjam őket a hit útján, ebben az egyediségben, az ő saját nyelvükön kell megtanulnom, hogyan mutassam meg nekik Krisztus végtelen jóságát.

A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye május 31-én ünnepli alapítását. 1993-ban ez éppen pünkösd ünnepén vált élő valósággá. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Hajdú-Bihar megye területén élők ekkor megélték azt az örömöt, amely a sajátjuk, amely az ő egyediségük része. Azzal, hogy megalakult az egyházmegye, a helybéliek további felelősséget és küldetést kaptak, hogy továbbra is építsék Isten országát, és felismerjék: itt és most van feladatuk.

Nagy esemény közeleg, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, ami tavaly a pandémia miatt maradt el, Budapest ad otthont szeptemberben. Már azt is tudjuk, Ferenc pápa ellátogat hozzánk. Ön a legelejétől részt vesz az előkészültekben, hol tart most a szervezés?

Örömmel és hálával a szívünkben várjuk a kongresszust, amelyet szeptember 5–12. között rendeznek meg a fővárosban. Tavaly a járvány­ügyi helyzet nem tette lehetővé, hogy ilyen formában tanúságot tegyünk a világ számára, az idén azonban nem marad el a találkozás.

Az aktuális járványügyi szabályokat folyamatosan figyelembe vesszük a szervezésnél. A kongresszus programja már elérhető az interneten, illetve a regisztrációs felület is rendelkezésére áll a jelentkezőknek. Minden korosztály és közösség bekapcsolódhat a programsorozatba. A kongresszus nyitómiséjén országos elsőáldozás lesz, a hétköznapokon tartalmas és értékes katekézisek várnak bennünket, idegen nyelvű szentmisék, valamint szentségimádás. A fiatalokat szólítjuk meg a Forráspont elnevezésű eseményünkön, majd családi napot tartunk, városi körmeneten vehetünk részt. Ez utóbbi egy országos ministránstalálkozónak is otthont ad. A kongresszus záró szentmiséje nagy ajándék az ország számára, hiszen a Szentatya jön el hozzánk. Ferenc pápa látogatása is abban erősít meg bennünket, hogy a hit tovább adásának nincsenek korlátai, bármilyen körülmények között is legyünk, meg kell találnunk az utat, amelyen keresztül tanúságot tehetünk Krisztusról, ezt üzenjük majd a világnak is az idén szeptemberben.

Mikor válik teljessé az eucharisztiával való kapcsolatunk?

Az eucharisztiával, az oltáriszentségben jelen lévő Krisztussal való kapcsolatunk akkor teljesedik ki igazán, amikor nemcsak magunkhoz vesszük Őt, hanem hagyjuk, hogy formáljon bennünket, és hatással legyen az életünkre. Amikor részesülünk az eucharisztia csodájában, akkor Krisztust hordozzuk magunkban, tehát az Ő jegyeit, az Ő tulajdonságait öltjük magunkra. Ezek segítenek reagálni a mindennapok kihívásaira, örömeire, illetve felismerni, hogy amikor cselekszünk, előtte fel kell tennünk magunknak a kérdést: „mit tenne Jézus a helyünkben?” Ezekben a mozzanatokban teljesedik ki az eucharisztia: átlényegülünk, és Krisztus válik minden rezdülésünk forrásává.