Levelek

2021.05.30. 11:30

Nem ismer határt a csendes szenvedély

Az Aqua Carp Team tagjai Németországból érkeztek – s nem most először.

MML

Fotó: MML

Horgászok szállták meg vasárnap este a Leveleki-víztározót, és szombat délelőttnél korábban nem is akarnak távozni onnan. Ezen a héten rendezik meg ugyanis a 138 órán keresztül tartó IV. Halcatraz – Fishing and Hunting Kupa horgászversenyt, ami iránt évről évre nő az érdeklődés. Még külföldről is érkeznek versenyzők, hogy próbára tegyék ügyességüket és tudásukat.

Az Aqua Carp Team tagjai Németországból utaztak haza a kupára, segítőjük, Veres Attila azonban csak a „szomszédból”, Ramocsaházáról érkezett.

– A korábbi években érdeklődőként kilátogattam a versenyre, s barátságot kötöttem az Aqua Carp Team tagjaival. A Németországban élő, de magyar származású versenyzők most felkértek, legyek a segítőjük, s én ezt a munkát örömmel vállaltam. Felajánlottam nekik a csónakomat is, így nem kellett vízi járművet magukkal hozni Németországból. Szinte minden munkálatban részt veszek, jól jön a csapatnak a negyedik segítő kéz. Vezetem a csónakot, segítek etetni, behúzni a készséget a tóba, ha kell, megszákolom a halat.

Taktikát változtattak

Az Aqua Carp Team egyik tagja Kapus Roland, aki Hódmezővásárhelyről került ki Németországba. Itt volt 2018-ban és 2019-ben is ezen a kupán, a tavalyi versenyre nem tudott elutazni, így harmadik alkalommal vesz részt a megmérettetésen.

– Gyermekkorom óta horgászom, a mártélyi Tisza-parton szerettem meg ezt a hobbit, a keresztapám oltotta belém ezt a szenvedélyt, ő fertőzött meg ezzel az egészséges sporttal, azóta is hálás vagyok neki mindezért. Egy időben a tanulás és a munka miatt a háttérbe szorult a horgászat, de pár éve elkezdtem ismét komolyabban foglalkozni vele, és szívesen veszek részt versenyeken is. Azokat a megmérettetéseket szeretem főleg, ahol a készséget jó messzire – akár 300 méterre is – be lehet vinni motorcsónakkal vagy a kis elektromos etetőhajóval. Hárman vagyunk a csapatban és hat bottal horgászunk – mesélte érdeklődésünkre hétfő délután Kapus Roland.

– Egy naposabb időben jobban örültünk volna ennek a pályának, a borongós, változékony időjárás nemigen kedvez nekünk, de az is az igazsághoz tartozik, hogy nagyon a verseny elején vagyunk még. Most, hogy beszélgetünk, látom a radaron, hogy megjelentek előttünk a halak. Új helyet kellett ugyanis keresnünk, mert amelyik stratégiával elkezdtük a horgászatot, az nem vált be. Az eltelt tizenvalahány óra alatt csupán egy halunk volt, ráadásul a méretével sem lehettünk elégedettek, hiszen csak 7,5 kilogrammot nyomott a mérlegen. A korábbi versenyek jobban kezdődtek, de nem esünk kétségbe, még nagyon az elején vagyunk, bármi lehet. Volt olyan verseny, hogy az elején semmit sem fogtunk, aztán szektorgyőztesek lettünk.

Feledteti a hétköznapokat

Hogy lehet felkészülni egy 138 órás versenyre? Egyáltalán fel lehet készülni rá fizikailag és pszichikailag? – kérdeztük Kapus Rolandtól.

– Úgy gondolom, igazából sehogyan sem lehet felkészülni egy ilyen versenyre. Az autóban most pihenő csapattársam szintén Németországban él, vele rendszeresen járok horgászni. Az elmúlt hónapban igyekeztünk minél többet horgászni olyan helyeken, ahol a telepített halak igencsak megdolgoztatják az embert. Sokan megkérdezik, miért jó ezt csinálni. Ez egy szenvedély, számomra ez a „drog”. Én nem fogyasztok drogot, nekem a horgászat adja meg a szükséges adrenalinszintet, feledteti a hétköznapi gondokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!