kihívás

2021.08.10. 08:47

II. Tiszai Challenge Gávavencsellőn

Gávavencsellőn 2021. augusztus 7-én reggel kezdetét vette a II. Tiszai Challenge az úszás sportágat kedvelők részére, mely tavaly került első ízben megrendezésre.

Forrás: gávevencsellői önkormányzat

GÁVAVENCSELLŐ 2021. augusztus 7.

Ez a nap azonban nemcsak a szép számban regisztrálóknak jelentett kihívást, hanem az ő testi épségükre ügyelő kenusok, hajósok és a szárazföldi ellátást biztosítók számára is.

Az esemény a tiszaberceli révnél indult, hiszen itt lehetett jelentkezni az úszásra.

Interneten lehetőség volt az előzetes regisztrációra, és természetesen a helyszínen is így a reggeli adminisztráció gyors ütemben zajlott.

Összesen 62 jelentkező az ország 16 különböző településéről nevezett, a legfiatalabb 15 éves, a legidősebb 68 éves, mindkettő férfi. Mindenképp fontos megemlíteni, hogy két 68 éves nevezett úszónk volt.

Az úszók közül 12 fő nő, 50 férfi. Az adatfelvétel és a karszalagok felragasztását követően orvosi vizsgálatra került sor, melyet az Országos Mentőszolgálat esetkocsijának személyzete végzett.

Berecz János polgármester úr köszöntötte a jelentkezőket és a megjelent érdeklődőket, beszélt a kezdeményezésről, aminek üzenete, hogy felhívjuk a figyelmet a Tiszára, árterének szépségeire, valamint a sport, az úszósport szeretetére, és nem utolsó sorban az ezzel járó kihívásokra. Polgármester úr bevezetője után Kovács Rita, tizenhétszeres Világkupa győztes, kétszeres Európa-bajnok úszónő, a rendezvényünk háziasszonya tartott bemelegítést az úszók számára.

A rajt 10.00 órakor indult a berceli kompkikötőből, Badár Sándor Stand up comedy humorista kürtjelzésére.

A partról drukkoltunk és izgultunk úszóinkért. Jó közérzetük érdekében több mint 40 felügyeletet biztosító kenus, hajós, csónakos kísérte végig őket a 10 kilométeres távon, köztük Novák Ferenc kenus olimpiai bajnok és Kucsera Gábor kétszeres olimpiai negyedik helyezett, világ-, és Európa-bajnok kajakos. A komfortérzetük helyszíni biztosításához a Decatlon támogatásával Energy gél és a Privát Max Gávavencsellő jóvoltából ásványvíz, magnéziumos ital, többféle üdítőital, sportszelet, müzliszelet állt rendelkezésükre, minden vízijárműben. Az élen egy mentőhajó vezette fel a sportolókat, valamint a sereghajtó két mentőhajó és egy rendőrhajó volt.

Az úszók 10 km-es távon úszhattak a Tiszán, biztonságukat bójasor is segítette.

Az elsőként érkező Nagy Bence 15 éves fiatalember úszta le a távot és érkezett a célba, majd ezt követően folyamatosan valamennyi, mind a 62 regisztráltunk sikeresen partot ért.

Az úszókat Kovács Rita, Berecz János, és Badár Sándor fogadta az újonnan épített kiszálló stégen, majd kollégáinktól átvehették Gávavencsellő Önkormányzatának ajándékát, mely a rendezvény logójával felhímzett törölköző, egy póló a RUMED Kft. jóvoltából „10 kilométer teljesítve” felirattal, és egy emléklap volt. Ugyancsak átadták a helyszínt biztosító Nyírmárvány ügyvezetőjének ajándékát: egy üveg Tokaji Furmintot. Az úszókat a Nyíregyházi Egyetem hallgatói, segítőink kísérték a csárdába. Itt a II. Tiszai Challenge úszóit a helyszínen szabadtűzön főzött babgulyással és házias töltött káposztával vendégeltük meg, gyümölcsöt, limonádét, ásványvizet és üdítőt, gyümölcsös szeleteket fogyaszthattak a PRIVÁT MAX felajánlásából.

A nap azonban itt nem ért véget, hiszen rendezvényünk keretében számos látványossággal és koncerttel folytatódott.

Szponzorunk, a Decatlon hatalmas felfújt focipályát helyezett ki a helyszínen, amit a gyerekek rendkívül élveztek.

Az Élet forrása alapítvány egészségsátrában lehetőség volt életmód tanácsok meghallgatására, vérnyomás és cukorszint mérésre.

A Leader Egyesület két sátra a Gávavencsellőn működő termelő tevékenységet végző vállalkozók által előállított helyi termékeket mutatta be: burgonya, kukorica, savanyúság, méz, kézműves termékek.

A kísérőprogramokat színesítette továbbá a Királyi Vendéglátás, kézműves sátrak, vidámpark és játszósarok kellemes időtöltést kínáltak a gyermekek valamennyi korosztálya számára.

A Hetedhét Mesevilág Népmese Pont mesemondással, olvasással, kavicsfestéssel, nádfurulya faragással várta és foglalkoztatta a kíváncsi gyermekeket.

A Népmese Pont a megye egyetlen népmese pontja, mely a Nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban működik.

A tokaji Muay Thay Box Egyesület bemutatójával kezdődött a színpadi műsor, délután egy órától a Tüneth Együttes interaktív gyermekműsora majd, a Nap zenekar következett, a késői ebédhez kellemes zenét szolgáltattak. Ezt Badár Sándor a népszerű humorista műsora követte, ami a műfajt kedvelők számára nyújtott vidám perceket.

Négy órától kezdődően Tóth Andi, a magyarországi X-Factor ötödik szériájának győztese koncertjét élvezhette a közönség, majd Csordás Tibi robbant be latinos számaival a jelenlévők életébe. Rico & Miss Mood a hip-hop zene neves képviselői előadását követően a nyíregyházi Tortuga zenekar fergeteges rock koncertjén tombolhattak a nézők.

A fellépések szünetében a Nemzeti Turisztikai Ügynökség két fiatal munkatársa érdekes kvízkérdéseire helyesen válaszolók részére értékes ajándékokat adott.

Eközben este hét órakor indult a hőlégballonozás, amit sokan vártak és el kell mondjam kipróbáltuk, megérte. A csodálatos Tisza folyóban és árterében, erdők és szántóföldek fenséges látványában, a vidék szépségében gyönyörködhettek, akik ezt a lehetőséget kipróbálták.

A rendezvényünket megtisztelte dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő is.

A fellépők sorát a Boney M – Sheyla Bonnick zárta. Fergeteges koncertjük valamennyi korosztályt megmozgatott. A kisgyerektől az idősekig mindenki táncolt zenéjükre. Köszönjük a szuperkoncertet, hatalmas élmény volt.

A rendezvényt Retro buli zárta Kaszás Norberttel, akinek a lábában még volt bugi-bugi, az kitáncolhatta, kibulizhatta magát.

Gávavencsellő Önkormányzata reméli, hogy a II. Tiszai Challenge mindenki számára feledhetetlen élmény volt.

Köszönjük szponzorainknak:

- a Nyírmárvány Kft-nek,

- a Decatlonnak,

- a Nyíregyházi Egyetemnek,

- az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek,

- a Leader Egyesületnek,

- a PRIVÁTMAX Gávavencsellő,

- a GARA-ÉPKER Kft-nek,

- a Viva Bt-nek,

- a Heineken Sörgyárak Zrt-nek,

- a Sunshine Rádiónak, Kölcsey TV-nek,

- a RUMED Kft-nek,

- a Madura és Madura Kft-nek,

- a Halász-Coop Termelő, Kereskedelmi És Szolgáltató Rt-nek,

- a Work2u Gávavencsellő autókozmetika vállalkozásnak,

- a Szabadidő Sportokat Kedvelők Egyesületének

a támogatást, mellyel emelték az II. TISZAI CHALLENGE rendezvény színvonalát.

A hagyomány jövőre folytatódik, találkozunk 2022-ben!

PR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában