Nyíregyháza

2021.11.12. 20:00

Gyermekkora óta él az ikonok bűvöletében

Művészet és értékmentés – az egyházi ikonok restaurálása kiforrott szakértelmet igényel.

MI

Seres Tamás gondosan keveri ki a színeket

Fotó: Dodó Ferenc

– A szendrői templomban láttam először oltárképeket, szobrokat, aranyozott díszeket, és ezek nagyon megtetszettek. Gyerekként az egyik hitoktatóval sétáltam, amikor azt mondtam neki: ha nagy leszek, ilyeneket szeretnék készíteni. A nagyszüleim egy görögkatolikus faluból származnak, így hamar magával ragadott ez a világ, aztán Lengyelországban, egy zarándoklaton ismerkedtem meg az ikonokkal. A nagyszüleimnél volt egy oltár, amihez oltárképet akartam festeni – ekkor mindössze tízéves voltam – mondta Seres Tamás restaurátor, aki a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyház belsejében tüsténkedik. A rajzszakköröket sűrűn látogattam, innentől már ki volt kövezve az út a Magyar Képzőművészeti Egyetem felé.

Teljesen megújul a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyház belső tere, a régi védett képek mellett újak is készülnek. A nem mindennapi művészi folyamatról az egyik restaurátorral, Seres Tamással beszélgettünk, aki már gyerekkora óta rajong az ikonokért.

Az ikonfestő restaurátor lapunknak elmondta, bár a munkája részben a templomokhoz köti, a rajongása nem csak ott kezdődött.

A régi technikákat kereste

– A szendrői templomban láttam először oltárképeket, szobrokat, aranyozott díszeket, és ezek nagyon megtetszettek. Gyerekként az egyik hitoktatóval sétáltam, amikor azt mondtam neki: ha nagy leszek, ilyeneket szeretnék készíteni. A nagyszüleim egy görögkatolikus faluból származnak, így hamar magával ragadott ez a világ, aztán Lengyelországban, egy zarándoklaton ismerkedtem meg az ikonokkal.

A nagyszüleimnél volt egy oltár, amihez oltárképet akartam festeni – ekkor mindössze tízéves voltam.

– A rajzszakköröket sűrűn látogattam, innentől már ki volt kövezve az út a Magyar Képzőművészeti Egyetem felé.

– A felvételi időszakában már a templomoknak is festettem ikonokat, az érettségi táján a szécsényi ferences kolostor felkérésére készült egy alkotás. Olyan intézménybe vágytam, ahol a régi festési technikákat elsajátíthatom, ezért esett a választásom a képzőművészetire, azon belül is a restaurátor szakra. A képzés első három éve ezekről a technikákról szól. Ott is az ikonok világát kerestem, s ez nem is idegen az egyetemtől, hiszen az ötödik évben fatáblákat restaurálnak a hallgatók, és nagyon sok ikon érkezik az egyetemre. Megismerkedtem egy görög ikonfestővel, aki meghatározta a további utamat – mesélt pályája kezdeteiről Seres Tamás.

Bizánci hagyományok szerint

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei művész munkája során a restaurálás és a saját alkotások készítése között mozog. Mint mondta, ez két különböző világ, az alkotói munka jelen van a hétköznapjaiban, de februártól az egyetemen az ötödévesek műhelygyakorlatát is vezeti.

– Nagyon érdekes restaurátori kihívásokkal szembesültem, ami egy óriási felüdülés volt. Ugyanakkor mindkét munka kedves nekem, nem szeretnék választani. Nagyon komplex kihívás volt a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyház teljesen új belső festését megtervezni. A bizánci hagyományoknak megfelelően készülnek a képek, s ezek nagyon szigorú szabályok. Az egyes személyek ábrázolásának is megvan a jól körülhatárolt módja, ahogy annak is, hogy melyik falon, milyen jelenetek lehetnek. A tervek elkészültek, a kivitelezés folyamatban van. A templom belülről teljesen megújul, a régi festményeket levédték a szakemberek, az új képek pedig egy teljesen megújult vakolatrétegre kerülnek – mesélt a nyíregyházi munkájáról a szakember.

A bizánci hagyományoknak megfelelően készülnek a templom képei

A restaurálás időigényes munka, sokszor a szakemberek sem tudják megmondani, mennyi időt vesz igénybe új életet lehelni egy-egy régi alkotásba.

Seres Tamástól megtudtuk, hogy a tanítványainak volt olyan feladata, ami az egész tanévet kitöltötte, míg más esetekben csupán néhány hetes munkára van szükség.

– Nagyon szeretek tanítani, ikonfestő tanfolyamokat is tartok, manapság elsősorban Németországban. Jó érzés látni, hogy hová fejlődnek az emberek, az egyetemen pedig a jövő szakembereit képezzük. A hallgatók szorgalmasak, és velük együtt én is új dolgokat tanulok. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve restauráltuk a Magyarkomjátról származó ikonosztáz számos darabját. Óriási munka volt, rengeteg tapasztalatot szereztünk a kincsek felújításával.

A hazánkban fellelhető görögkatolikus emlékanyagban ezek a tárgyak egyedülállóak, ezért óriási megtiszteltetés volt ezekkel dolgozni.

– Izgatottan vettük a kezünkbe a darabokat, bár sokan azt hiszik, a restaurátor ilyenkor újraalkotja a korábbi művet. Azonban nem erről van szó, az esetek többségében letisztítjuk és feltárjuk az eredeti kép rétegeit, konzerváljuk a fatáblát, amire készült. A pergő részeket visszaragasztjuk, de olykor drasztikusabb beavatkozásokra is szükség van. Az esztétikai kiegészítés sem a kép átfestéséről szól, hanem olyan minimális módosításokról, melyek révén egyben láthatjuk a képet, pont úgy, ahogy a festő eredetileg akarta – engedett betekintést a munkája rejtelmeibe Seres Tamás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában