Nyíregyháza

2022.05.07. 09:52

Indul a II. Ápolók Futása

„Másodszor” futnak neki a távnak az ápolók – egy jó hangulatú rendezvényre várják a szakmabelieket.

KM

Kiss Hedvig (jobbra) és kollégája még a rajt előtt

Kiss Hedvig (jobbra) és kollégája még a rajt előtt

Május 7-én, szombaton Nyíregyházán az erdei tornapályára várják az ápolókat, szociális dolgozókat, második alkalommal szervezi meg az Élet Forrása Egyesület az ápolók futását. Mint ahogyan lapunknak korábban a szervezet elnöke, Kiss Hedvig a tavalyi, első rendezvényükről elmondta: – Őszintén szólva az első futás reggeléig mi sem számítottunk arra, hogy ennyien csatlakoznak, hogy ilyen sokan szakítanak időt a programunkra. Tisztában vagyunk azzal, mennyire nehéz beiktatniuk az ápolóknak egy kis sportot a napjukba, de mint mindannyiunknak, nekik is szükségük van a mozgásra, hiszen minden alkalommal azért indulnak munkába, hogy mások egészségét javíthassák, míg a magukénak megőrzésére már szinte idejük sem marad. Ezért vagyunk mi, hogy felhívjuk a figyelmüket a sport és az aktív kikapcsolódás fontosságára – tette hozzá Kiss Hedvig. Kifejtette: a második közös futást május 7-én, szombaton az ápolók nemzetközi napja alkalmából és az első sikeréből feltöltődve szervezi meg az Élet Forrása Egyesület az erdei tornapályán. Ezúttal Florence Nightingale az a szakmai példakép, akinek emlékére rajthoz állnak a résztvevők. 
 

Sétálni is lehet 


A II. Ápolók Futásán a jótékonykodás is teret kap: a szervezők ezúttal Jánócsik Attila családja számára gyűjtenek adományokat. A regisztráció 9.30-kor kezdődik, majd egy rövid zenés bemelegítő után rajtvonalhoz állnak a négy kilométeres távon indulók. Nem kötelező futni, le is lehet sétálni a szakaszt. Mint megtudtuk, a rendezvény jó hangulatú, értékes helyi kezdeményezés, igazi közösségi program. 
 

Menetrend
 

9:30-tól regisztráció, sorszámátvétel 
9:50-től zenés bemelegítés 
10:00-tól megkezdődik a 4 km-es táv futása és a táv sétája 
10:20-tól megkezdődik a 8 km-es táv futása 
11:00-tól MediBall bemutató 
11:30-tól eredményhirdetés a felajánlókkal és dr. Vinnai Győző 2. számú választókerület országgyűlési képviselőjével 

Címkék#ápolók
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában