Fehérgyarmat

2022.08.18. 20:00

Vigasságok és elismerések Fehérgyarmaton

Fergeteges hangulatban telt el a szokásos háromnapos rendezvénysorozatból álló, s immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Gyarmati Vigasságok Fehérgyarmaton az elmúlt hétvégén.

 Talán a vendégek nem is gondolnák, hogy mekkora előkészülettel jár felkészülni egy ekkora eseményre. A benne dolgozók szemszögéből úgy tűnhet, hogy  minden alkalommal egyre több teendő a jeles eseményt megelőzően. Ez bizonyára így is van, hiszen a helyiek is jól láthatják, hogy a legelső alkalom óta mennyit változott, mennyivel „nőtt” nagyobbra a Vigasságok sorozata. Évről évre többen jönnek el, de nemcsak a környező településekről, hanem még külföldről is, hiszen minden alkalommal kiváló fellépők várják a nagyérdeműt, s akkor még nem is szóltunk a honfoglalás kori élet bemutatásáról, a végeláthatatlan faházakról, amelyekben a városi és a környékbeli vállalkozók kínálják a portékáikat. Az érdeklődők előtt fellépett többek között a Kerozin, Lil G, a Kelemen Kabátban, a Neoton Famíliából ismert páros: Éva és Ádám, valamint Rátz Gergő is.

A városvezetés – ahogy az elmúlt években is –, természetesen a gyermekekre is gondolt. Miattuk alakult meg jó néhány éve már a művelődési ház udvarában létrehozott Pöttömkert, ahol számtalan foglalkozás mellett (udvari fajátékok, vidámpark, arcfestés, csillámtetoválás, ugrálóvár, fotófal, varázstükör… stb.) koncerteket is szerveztek a számukra. Az Aqua Manók és Pintácsi Viki mellett a zenés mesejátékkal fellépő Óperenciás Bábszínház műsora is óriási élmény volt a fiataloknak. A Csimota Zenekar Halász Judit dalaival kedveskedett a legkisebbeknek.

A város díszpolgára dr. Tilki Attila lett
Fotós: Bodnárné Varga Éva

A fesztivál megnyitóján dr. Péter Csaba, a város polgármestere és dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő mondott köszöntőt mondott. Mindketten kitértek arra, hogy milyen nehéz időszakban vagyunk a háborús, s az azt megelőző helyzetek miatt. Egyaránt kiemelték mindketten, hogy a regisztrációs központokban, valamint az egészségügyben dolgozók emberfeletti munkájáért is óriási köszönet jár. A városért kiemelkedő munkát végzett személyek, valamint a vírusjárvány idején helyt állt egészségügyi és szociális dolgozók elismerésben részesültek, a jutalmakat a város vezetője adta át.  

Dr. Péter Csaba polgármester, Fecske László és felesége
Fotós: Bodnárné Varga Éva

Hosszú évek óta már elmaradhatatlan „tartozéka” a programsorozatnak az Oldalvágány, amely a nyitottabb zenei és kulturális ízléssel rendelkező érdeklődőknek nyitja meg kapuját. Ezt mindig egy kisebb térben rendezik meg a művelődési ház udvarán, azonban minden alkalommal nagy tömegek látogatják. Az elmúlt hétvégén fellépett többek között Pásztor Márk, Juhász Marci, az Akela, a Texas Turist, Ciki és bandája, valamint a Kelet Brass Band is – tájékoztatta szerkesztőségünket Fecske László.

Díszpolgár: dr. Tilki Attila


 

Pro Urbe-díj: prof. dr. Boros Anita


 

Kiemelkedő munkáért-díj: Fecske László


 

Elismerő oklevél: a Fehérgyarmati Városi Szociális Központ és a fehérgyarmati kórház dolgozói

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában