Nagyar

2023.03.25. 15:30

Lubickolnak a múlt kincseinek kutatásában

Újabb három érdekes könyvvel és egy ismeretterjesztő filmmel rukkolt elő a Luby Társaság.

Kéry Péter operatőr, Varga Valentin egyesületi alelnök, dr. Kiss Kálmán egyesületi elnök, dr. Ratkó Lujza etnográfus és Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke

Fotó: Bodnárné Varga Éva

Luby Géza, a „Rózsakirály” építtette azt a nagyari kastélyt, ami ma is otthont ad a kultúrának, a történelemnek és a gasztronómiának, és amellyel méltó örököse a Luby család révén megteremtett miliőnek, különleges hangulatnak. A magával ragadó környezetben tartotta az épp egy évtizede alapított Luby Társaság elnöksége a frissen megjelent könyveinek és ismeretterjesztő filmjének a bemutatóját – köszönhetően a Szatmár Leader pályázati támogatásának.

Fotós: Bodnárné Varga Éva

– Az egyesület 2014-ben indított Luby Könyvtár sorozata köteteinek száma hétre nőtt. A pályázat jóvoltából ezúttal három mű készült, a könyvek szerzői egyaránt a Luby Társaság tagjai. Dr. Zsoldos Ildikó történész Luby Géza politikai küzdelmei címmel készített monográfiát, míg dr. Ratkó Lujza etnográfus Dicsérjük a Jézus nevét, megigyuk a szőlő levét című munkájában Luby Margit Alsónyéken, Bátán és Decsen 1953–1954-ben gyűjtött néprajzi anyagából ad közre válogatást. Jómagam Luby Margit kéziratos hagyatékából Családi emlékeim címmel állítottam össze egy kötetet – mondta dr. Kiss Kálmán, a Luby Társaság elnöke.

Dr. Borbély Balázs forgatókönyve nyomán Kéry Péter rendezésében készült a Luby Margit néprajzkutató életét és munkásságát bemutató, Szatmár szerető íródeákja című ismeretterjesztő film. Dr. Borbély Balázs – aki a Luby Társaság titkára – korábban a Kelet-Magyarország  podcastvendégeként elmondta, hogy nem pusztán a szíve csücske a szatmári vidék, hanem a szívügye is. „Én imádom ezt a vidéket. Itt születtem, ide térek haza, de betelni nem tudok vele. A táj, a falvak, az emberek, az illatok, az ízek. Meg az emlékek és az élmények. Ez az én igazi szülőhazám: Szatmár” – mondta a Szatmári kalandozások című könyvének a bemutatóján.  

– Luby Margit hagyatéka, melyet nagy részben a mátészalkai Szatmári Múzeum őriz, számos olyan értékes és páratlan néprajzi gyűjtést tartalmaz, amelyet idáig nem dolgoztak fel, nem publikáltak. Most lehetőség nyílt arra, hogy ebből a felbecsülhetetlen értékű anyagból két könyv keletkezzen. Természetesen ezek csak töredékét képezik a teljes gyűjteménynek. Ratkó Lujza kiváló néprajzkutató dolgozta fel Luby Margit Alsónyéken, Bátán és Decsen 1953–1954-ben gyűjtött néprajzi anyagát, amely azért kuriózum a Luby Társaság által kiadott könyvek sorában, mert nem Szatmárhoz, hanem az ország távolabbi tájához kötődik.  Dr. Kiss Kálmán Luby Margit kéziratos hagyatékából Családi emlékeim címmel összeállított kötete Luby Margitot, mint embert mutatja be. Ebben a könyvben Luby Margit gyermekkori emlékei kerülnek elő a családról, a gyermek Luby Margit impresszióiról. A harmadik könyv történelmi publikáció, dr. Zsoldos Ildikó történész Luby Géza politikai küzdelmei című monográfiája, amely a jeles hazafi politikai pályafutását elemzi tudományos alapossággal. Luby Géza Luby Margit édesapja volt, pályafutása és munkássága beleivódott a történelmi Szatmár-vármegye újkori történetébe.

Dr. Borbély Balázs elárulta: – Korábban még soha nem írtam forgatókönyvet. Gondolatban sem. Aztán amikor dr. Kiss Kálmán megbízott ezzel az addig nem tapasztalt feladattal, könnyedén rábólintottam. Nagyon boldog voltam, hogy egy általam nagyra tartott néprajzos életéről készíthetünk filmet a közreműködésemmel. Ráadásul úgy, hogy Kéry Péter forgatja a filmet, akivel korábban már egy másik Luby filmben együtt dolgozhattam. Kéry Péter személye garancia volt számomra, hogy színvonalas alkotás születik. Nem tudtam, hogy ez mivel jár, ugyanis addig én mindig szövegben gondolkodtam elsősorban, nem feltétlenül filmkockákban. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen más kihívások elé állít. Luby Margit alakja, személyisége, munkássága  meghatározta a forgatókönyv tartalmát, ívét. A rendelkezésemre álló anyagból igyekeztem egy lírai hangvételű, tartalmas és hiteles anyagot készíteni. A bemutató eddig még csak egy szűk körnek szólt, de úgy érzékeltem, hogy tetszést aratott. Bízom benne, hogy a szélesebb nyilvánosság is szeretettel és tetszéssel fogadja majd.

Fotós: Bodnárné Varga Éva

A maroknyi stáb tagjainak örök emlék a forgatás.

– Izgalmas volt a közös munka. A helyszínek kiválasztása is kihívást jelentett. A Tiszabecs melletti Bajnokon a legenda szerint Ocskay László és Borbély Balázs kuruc serege a Rákóczi-féle szabadságharc első győztes csataját vívta 1703-ban. Az olcsvaapáti Tisza-parton a Köcsön Péter-féle kocsisjelenetet forgattuk. Nagyarban több jelenet is készült. Jártunk Budán is, ahol dr. Czellár Katalin beszélt a Luby Margithoz kötődő személyes élmenyeiről abban a lakásában, amely akár múzeum is lehetne. Ahogy Kéry Péter is beszámolt róla: közel 100 ember szerepel a filmben, ők szinte kizárólag amatőrök. A teljesség igenye nélkül: kis- és nagyiskolások, néptáncosok, pedagógusok, igazi juhász, pálinkafőző mester, közgyűlési alelnök, gátőr, amatőr színjátszó, polgármester – fejtegette dr. Borbély Balázs, a Szatmár szerető íródeákja című ismeretterjesztő film forgatókönyvírója. 

LTL

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!