Kamatstop

2022.11.02. 11:30

Mentőöv a kamatstop a vállalkozásoknak is

A kormány a kkv-szektorra is kiterjesztette az intézkedést.

Kamatstop nélkül 40 százalékkal emelkednének a vállalkozások hiteltörlesztői

Forrás: Illusztráció: KM-Archív

A kamatstop hatályát a közelmúltban 2023. június 30-ig hosszabbította meg a kormány. Az intézkedés jelentőségéről dr. Fazekas Sándor közgazdász beszélt lapunknak, aki szerint az infláció emelkedése és az elhúzódó inflációs kockázatok miatti szigorítások jelentős mértékű kamatemeléssel járnak. – Mondhatjuk, hogy a devizahitel kockázatokhoz hasonló hitelkamat kockázat idejét éljük, amely jelentős terhet ró mind a lakosságra, mind pedig a vállalkozásokra, ezért volt szükség a kamatstopra – mondta. Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke úgy véli, elkerülhetetlenül szükséges volt a hitelkamatok maximalizálása ahhoz, hogy több tízezer vállalkozás ne jelentsen fizetőképtelenséget.
A 2021. elején bevezetett kamatstoppal, a kamatok maximálásával védik a változó kamatozású lakáshiteleket és lakáscélú lízingszerződéseket a kamatok emelkedésétől.

– Ennek indokoltságát mutatja, hogy azóta átlagosan több, mint 10 százalékponttal emelkedtek ezeknek a hiteleknek a kamatai. Így a kamatstop első körében a referencia kamatlábhoz, a BUBOR-hoz kötött kamatozású kölcsönök, és a legfeljebb egy éves kamatperiódusú lakáscélú jelzáloghitelek kerültek védelem alá – mutatott rá a közgazdász, aki szerint a kamatok meghatározása szempontjából irányadó referencia kamatlábat a 2021. október 27-i értéken kellett alapul venni. Mivel 330 ezer családot érint a változó kamatozású lakáshitel, további intézkedésekre van szükség az emelkedő kamatok miatt. Ezért a kormány a kamatstopot 2023. június végéig meghosszabbította, illetve kiterjesztette.

– Ennek értelmében november elsejétől a kamatstop kiterjed a három, a négy és az öt éves kamatperiódusú piaci kamatozású lakáshitelekre is. Ezen hitelek kamata nem a referencia kamatlábhoz kötött, hanem a Magyar Nemzeti Bank által publikált kamatváltozási mutató értékének megfelelően változhat – fogalmazott a pénzügyi tanácsadó.

– Az elkövetkezendő nyolc hónapban ez az intézkedés komoly segítséget jelenthet az érintett családok számára – emelte ki dr. Fazekas Sándor.

Segítség a kkv-szektornak

Az emelkedő kamatok miatti kedvezőtlen pénzügyi környezet nemcsak a lakosságot, hanem a vállalkozásokat is sújtja, ezért a kormány november 15-től jövő év június végéig a kis- és középvállalkozások (kkv-k) megsegítésére kiterjeszti a kamatstopot.Kkv-nak az a vállalkozás minősül, ahol az foglalkoztatotti létszám 250 fő alatt van és az éves nettó árbevétel legfeljebb ötven millió eurónak megfelelő forintösszeg.

A védelem a változó kamatozású, referencia kamatlábhoz (BUBOR) kötött, piaci feltételekkel nyújtott, kizárólag forint alapú vállalkozói hitelekre és lízingszerződésekre terjed ki. A kamatstop a referencia kamatláb értékét maximálja úgy, hogy a BUBOR az idén június 28-án esedékes értékét veszi alapul a november 15-től érvényes kamatok megállapításakor.

– Az akkori és a jelenlegi aktuális értéket figyelembe véve a kamatstop, a különböző kamatperiódusú BUBOR értékétől függően, 7,7-9,5 százalékkal mérsékelheti a vállalkozói kölcsönök kamatát az elkövetkezendő nyolc hónapban – érzékeltette a döntés jelentőségét dr. Fazekas Sándor.

A szakember hozzátette, a kamatstop automatikus, nem kell külön igényelni, az könnyítés 60 ezer vállalkozás 100 ezer hitelszerződését, mintegy 2000 milliárd forint hitelállományt érinthet.

Jó néhány krízis

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke, a szervezet megyei elnöke a hazai vállalkozások szemüvegén át beszélt lapunknak a kamatstop jelentőségéről. Czomba Csaba szerint több tízezer kis- és középvállalkozás átmeneti támogatását jelenti az intézkedés, melynek az egyre romló gazdasági helyzetben igen nagy jelentősége van.

– A kamatstopot a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége erőteljesen szorgalmazta, hiszen, ha egy cég hitelt vesz fel, azt jelenti, megalapozott tervei vannak a jövőre nézve, jelenlegi gazdasági helyzetben azonban kormányzati segítség nélkül a hitelt felvett vállalkozások nem tudnának működni, felszínen maradni. A hazai kkv-szektor az elmúlt időszakban jó néhány krízist élt át, melyre nem tudott felkészülni, megfelelő választ adni. Előbb volt a Covid járvány, majd ezt követte a lassan egy éve tartó, drasztikus energiaár-emelkedés, miközben ki kellett gazdálkodniuk a húsz százalékos minimálbér-emelést és átlagbér-növekedést. Ehhez jött hozzá az árfolyam- és a hitelsokk, melyek következtében az idei második negyedévhez képest a kkv-k körülbelül 40 százalékos törlesztőrészlet-növekedéssel szembesültek. Mindezen nem várt és nem tervezett nehézségek a túlélést, a talpon maradás esélyét vállalkozások tömegeinél csökkentették a minimális szintre. Ezért a kormányzat kamatstopra vonatkozó intézkedése elkerülhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy több tízezer vállalkozás ne jelentsen fizetőképtelenséget. Amennyiben a válság, reményeink szerint, jövőre véget ér, akkor működőképes vállalkozásokra és az általuk biztosított munkahelyekre lesz szükség, hiszen ezek nélkül a kilábalás és az újbóli növekedés nem valósulhat meg – fogalmazott lapunknak Czomba Csaba. 

Czomba Csaba, a VOSZ társelnöke
Forrás: KM-archív

TG

 

Címkék#kamatstop

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában