Benk

2024.05.16. 08:59

Tiszába fulladt egy 12 éves kislány Benknél

Szon.hu

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal a felelőtlen férfi ellen, aki az úszni nem tudó gyermekeket a Tisza egy veszélyes szakaszához vitte játszani.

2023 júniusában a 10 és 12 éves kislányok a nagybátyjuknál nyaraltak, aki június 23-án az élettársával együtt előbb a gyermekeket az édesanyjukhoz haza vitte, azonban a gyermekek kérlelésére, a család harmadik gyermekét is magukhoz véve, levitték őket a Tisza folyó Benk községhez tartozó komplejárójához.

Míg a vádlott élettársa a parton maradt a négyéves kisfiúval, addig a vádlott a folyó sekélyebb részén, a parthoz közel megengedte a lányoknak, hogy a folyóba bemenjenek annak ellenére, hogy a folyó ezen a szakaszán nincs kijelölt fürdőhely.

A kiskorú sértettek nem tudtak úszni, és olyan eszközük sem volt, amely a vízen fenntartotta volna őket. A férfi közvetlen közeléből és felügyelete alól a lányokat a Tisza elragadta. A vádlott próbálta a gyermekeket kimenteni, de az erős sodrás miatt őket nem érte utol, ezért élettársa telefonon kért segítséget.

A folyó Tiszamogyorós irányába sodorta a gyermekeket, akiknek a segítségére sietett motorcsónakkal egy férfi, aki azonban csak a vízen sodródó kisebbik lányt tudta megmenteni, őt a csónakjába emelte, azonban testvére a folyóban elmerült és eltűnt. Testét két nap múlva találták meg, vízbe fulladt.

A főügyészég a felelőtlen rokont a kisgyermek halála miatt gondatlan emberölés vétségével, a másik gyermek életének, testi épségének, és egészségének veszélyeztetése miatt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Vádiratában mértékes indítványt is tett, amennyiben az előkészítő ülésen az eljárást sikerül befejezni, úgy vele szemben a törvényszék 1 év 10 hónap, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki - tájékoztatott Dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában