Adj vizet, árnyékot! Életet!

A napon elalvó ismerősöm

elbeszélése pokoli

fejfájásról és

egyéb, a középkori

kínzókamrák

rémségeit lepipáló

tünetekről szólnak, a másod-

és harmadfokú égési

sérüléseket már nem is

említve. A sötét szoba, a jeges

borogatás és néhány pirula

képes csak csökkenteni a fájdalmat.

Az ő felelőtlensége áldozata

lett, megszenvedte.

Ilyenkor eszembe jutnak a pékek, az út-

és házépítők, a

traktorosok és targoncások, a

napszámosok, a földet művelők, s

mindazok, akik nem azért főnek a

napon, aszalódnak a kinti-benti

hőségben mert urikedvűk úgy

tartja, hanem mert ebből lesz kenyér az

asztalra, pénz a család

megélhetésére. Aki tőlük

sajnálja a pihenőidőt, a

vizet, az árnyékot, az,

ahogy kollégám mondani szokta: más

gaztettre is képes! Kétlem, hogy a

munkáltatót a víz, vagy a

munka nélkül töltött 10 perc

vinné csődbe. De ha – s legyen ez

egyben emlékezés egy 28 éves

fiúra is – egyszer valakit már nem

lehet megmenteni, mert a hőség, az

"éltető" napfény

tragédiát okoz, annál

nincs nagyobb vesztesége. Senkinek.

Kéretik tehát mindenki nevében

vizet adni a dolgozónak - azt a

pilledő munkásnak mind egy cseppig

meginni! A kötelező

pihenőidőt kiadni - azt

szigorúan kivenni, az

árnyékban

ücsörögni! Sapkát a fejre tenni,

krémet a bőrbe kenni. És

sokáig élni!

- Bednárik Mónika -