Verébavatón bizonyították ügyességüket

Ébresztő! Ne… Még nem akarok. Mondom: ébresztő! Milyen nap van ma? Péntek. Jaj, akkor hadd maradjak még… Miért nem adják ki a pénteket is hétvégének? Olyan fáradt vagyok. Hé, te világ lustája, ma van a verébavatód! Komolyan? Na, nyomás! Mi az, már nem is vagy fáradt? Én? Eh, mi az, hogy fáradtság? Nem is ismerem ezt a szót…

Valahogy így indult a nap. Mosdás után öltözés. Lássuk csak: munkásnadrág, rongyos póló, kockás ing, munkáskabát, tereptarka sapka, negyvenhármas bakancs, amiben ziher a hasra esés.

Reggeli. Drága húgom röhögőgörcsöt kapott tőlem. Nem haragudtam. Én is magamtól. Fogmosás. Indulás!
A gimi oldalánál fekvő kis utcácskában vigyorogva másztam elő a kocsinkból, és hasonló arckifejezéssel dobtam a vállamra a hatalmas, kék kukászsákot, rajta a felirattal: papírhulladék. Tekintve, hogy kilencven százalékban tankönyvekkel tömtem tele, a szöveg találó volt.

Mi, lányok, tesivel kezdtünk. Volt bennünk annyi poén, hogy ne öltözzünk át. Így öt-hat számmal nagyobb bakancsban bukdácsoltunk a lépcsőkön. Fizikaórán bekopogtak hozzánk a felsőbb évesek, hogy „kukás” öltözékünket pontozzák. Addigra mi már bekoszoltuk kezünket, lábunkat, arcunkat, kisminkeltük – megfodrászoltuk a balett-táncosoknak beöltözött fiúkat. Legnagyobb örömünkre gigantikus pontszámokat kaptunk. Délután a tornateremben bizonyítottuk ügyességünket, mind a négy osztály szerepelt. Mi, d-sek Jacko táncát próbáltuk átmenetileg elsajátítani, nem kevés eredménnyel. A műsorok után tréfás feladatok következtek, majd az  eskütétel a következő utasítással: álljunk egymás mellé, jobb kézzel fogjuk meg a jobbra álló állát, ballal a saját bokánkat.

S végül, miután túlestünk a  sokkoló események sorozatán, este a Club 7 várt a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjaira. Hogy szombaton ki meddig aludt, az már identitás kérdése. Már csak egy megválaszolatlan kérdés maradt: mikor lesz a következő?! (Csipcsirip.)