Helyi közélet

2012.05.16. 10:19

Mezőgazdasági mintaprogram Kelet-Magyarországon

Debrecen. Kétszáz embernek nyújt munkalehetőséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye egy-egy térségben induló mezőgazdasági mintaprogram - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Debrecen. Kétszáz embernek nyújt munkalehetőséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye egy-egy térségben induló mezőgazdasági mintaprogram - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A projekt célja, hogy a parlagon maradt földterületeket felhasználják, a hátrányos helyzetű térségekben legyen munkájuk az embereknek, valamint jó minőségű, helyben előállított termékekkel lássák el a fogyasztókat.

Az államtitkár szerint a 200 millió forint értékű, a két térségben összesen 200 embernek munkát adó mintaprogram révén előállított mezőgazdasági termékek jelentős részét a helyi önkormányzatokon keresztül a térségben használják fel, másik részét pedig értékesítik. A december végéig tartó programban Szabolcsból hat, míg Hajdú-Biharból további öt település vesz részt. Czomba Sándor elmondta: a termények előállításához az önkormányzatok adják a bérelt, vagy saját földterületet, ők biztosítják a vetőmagot és a tárgyi eszközöket, valamint az értékesítésben is segítenek. Az államtitkár közlése szerint egy fő foglalkoztatása nagyjából egymillió forintba kerül. A program nem értelmezhető klasszikus közmunkaprogramként, ugyanakkor nem a versenyszférában teremt munkahelyeket, az ehhez hasonló kezdeményezések egy jól működő szociális-foglalkoztatási szövetkezeti forma elterjedését segítik, amely néhány éven belül nagyon sok embernek lesz képes munkalehetőséget adni - fejtette ki Czomba Sándor. HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában