2014.04.30. 07:55
Jegyzet: Elfelejtettünk ünnepelni
<em>Én már vagyok annyi idős, hogy megengedhetem magamnak a nosztalgiázást. Igen, az egykori május elsejei majálisokra gondolok. Nem a „kötelező” felvonulásokra, az esetleges gyűlésekre. Arra a vidám napra, mely ehhez a dátumhoz köthető. <strong>Dankó Mihály jegyzete</strong>.</em>
Én már vagyok annyi idős, hogy megengedhetem magamnak a nosztalgiázást. Igen, az egykori május elsejei majálisokra gondolok. Nem a „kötelező” felvonulásokra, az esetleges gyűlésekre. Arra a vidám napra, mely ehhez a dátumhoz köthető. Dankó Mihály jegyzete.A felejthetetlen lángosokra, a zsákbafutásokra, a hajóhintázásokra. Lehet, gyerek voltam, nem éreztem át a „kényszert”, de ez nem is számított. Felhőtlenül boldog voltam. Ma viszont más lett a világ. Csak munkás hétköznapok vannak, nincsenek brigádok, sőt, a cég üdülőjét is régen kiprivatizálták. Kicsit úgy érzem, valami „megmérgezte” a jókedvűnket, s elfelejtettünk ünnepelni.
Tudom, az is egy érv: nincs munkám, hatalmas az adóságom, minek örüljek? (Pedig, egyre jobban kiderül, a jókedv, a nevetés gyógyszer.) Persze „nagyjaink” is mindent elkövetnek, hogy még csak véletlenül se tudjanak családok, barátok, kollégák együtt lenni. Mert minden lehetőséget kihasználnak dicsérni és szidni.
Mindenkit megfertőzött a gyanakvás, az előítéletek, s bizony sokszor az irigység is. Leülni, beszélgetni, vagy együtt játszani, legfeljebb szűk baráti körben lehet szó. Pedig tavasz van, előttünk négy nap. Ebből legalább egy legyen ünnep!
