2014.04.23. 10:09
Merítettek a népművészet kincsestárából
Ibrány - A csokitojások keresése után nem maradt el a nyuszi-futás sem.
Ibrány - A csokitojások keresése után nem maradt el a nyuszi-futás sem.
Egymást követik az események az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskolában. A múlthét hétfőn a művészeti iskola és a Szülői Munkaközösség szervezésében „Az a csodálatos népköltészet” című projekten vehettek részt az érdeklődő diákok, szülők és pedagógusok – tudatta portálunkkal Feketéné Szabó Marianna.
– Népművészetünk gazdag kincsestárából merítve hallhattunk népdalfeldolgozásokat az énekkaros gyerekek előadásában, gyönyörű népdalcsokrokat és élvezhettük a néptáncosok fergeteges hangulatú előadását. A műsor záró blokkjában Kósa Péter zenekara kísérte a népdalokat éneklő gyerekcsoportot, s közös táncházzal zárult a délutáni rendezvény.
– A leginkább várt húsvéti tojáskeresés sem maradt el, hiszen a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon az alsósok a Városligeti tó környékén elhelyezett csoki nyuszikat-, és tojásokat keresték meg hihetetlenül rövid idő alatt! Az izgalmas kutatást követően nyuszi-futásra sorakoztak fel a gyerekek, s évfolyamonként, és fiú-, lány kategóriában az elsőként befutók ajándéka is egy-egy csokinyuszi volt. Ezen a napon kézműves mesterségek is várták a gyerekeket.
KM