Helyi közélet

2014.10.05. 15:28

Tunyogmatolcson újra köszönetet mondtak

Tunyogmatolcs – Rendkívüli volt az idei esztendőben, hogy egy 80-szoros véradót is köszönthettünk településünkön, Hegyaljai Zoltánt.

Tunyogmatolcs – Rendkívüli volt az idei esztendőben, hogy egy 80-szoros véradót is köszönthettünk településünkön, Hegyaljai Zoltánt.

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy véradóinkat folyamatosan megbecsüljük, sőt, a mostani alkalommal kiemelt figyelmet fordítottunk azokra is, akik eddig még nem részesültek elismerésben – említette az eseményen Soltész Bertalan, Tunyogmatolcs polgármestere.

– Reméljük, hogy valamennyi véradónk érzi azt a társadalmi megbecsülést, amelyet önzetlen segítségnyújtása révén ér el, hiszen a köszönet sosem lehet elég egy ilyen nemes adományért – tette hozzá Kovácsné Demeter Tünde, a Magyar Vöröskereszt helyi területi alapszervezetének titkára.

Dr. Sallai Imre, a Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő vértranszfúziós osztályának vezető főorvosa hangsúlyozta, hogy a véradási aktivitás országos viszonylatban is kiemelkedő a kistérségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában