Helyi közélet

2016.04.06. 14:48

Megújult a nyíregyházi kórház sürgősségi osztálya

Nyíregyháza - Több mint egymilliárd forintot fordítottak az ország legrégebben működő sürgősségi betegellátó centrumának felújítására a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban.

Nyíregyháza - Több mint egymilliárd forintot fordítottak az ország legrégebben működő sürgősségi betegellátó centrumának felújítására a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban.

Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója a sürgősségi osztály új helyre költözése alkalmából tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az 1982-ben alapított sürgősségi osztály a nagyrészt uniós támogatású, 15,5 milliárd forint összértékű nyíregyházi kórházfejlesztési nagyprojekthez kapcsolódóan kapott egy teljesen új, modern épületet a gyógyintézmény területén.

Az 1,1 milliárd forint értékű beruházás révén méltó helyre került a sürgősségi, amely az évi csaknem negyvenezer beteg ellátásával az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű betegforgalmat bonyolító osztályának számít - tette hozzá a főigazgató.

Domokos Gabriella osztályvezető főorvos a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az eddig a kórház területén "szétszórt" sürgősségi ellátás az új, több mint 1400 négyzetméteres épületben összpontosul. Az elavult - és a betegek által is sokat kritizált - szűkös pavilonrendszert egy egykapus betegfelvételi és irányítási rendszer váltotta fel, és az épületegységben egy helyen áll rendelkezésre a betegek ellátásához szükséges eszközpark.

A hozzátartozók számára tágas várótermet alakítottak ki, a korábbinál nagyobb lett a betegfogadó, az érkezők betegségének, sérülésének osztályozását és rangsorolását végző úgynevezett triage helyiségek, valamint az intenzív részleg is. A centrum előtt öt mentőparkolót alakítottak ki, és a kórházi szervizutak átalakításával könnyebben közelítik meg a sürgősségi osztályt a mentőautók.

Adorján Gusztáv a négy telephellyel rendelkező gyógyintézmény terveiről szólva elmondta, ebben az évben kezdődik egy nagyobb fejlesztés, amelynek keretében egységes informatikai rendszer épül ki a kórház telephelyei között. Szintén tervben van a nyíregyházi kórház 1980-as években épített sebészeti tömbjének és a Bocskai utcán lévő szakrendelő épületének felújítása, továbbá egy 300 férőhelyes parkolóház felépítése is.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában