Helyi közélet

2016.07.09. 11:34

Egy ítélet – két olvasatban

Nyíregyháza - Újabb mérföldkőhöz érkezett a Lakszöv pótbefizetéssel kapcsolatos jogi kálváriája.

Nyíregyháza - Újabb mérföldkőhöz érkezett a Lakszöv pótbefizetéssel kapcsolatos jogi kálváriája.

„Jóváírják a befizetett tízezreket!” – adtuk közre lapunkban a jó hírt, szinte napra pontosan egy esztendeje. Mint ismeretes: a 2013-ban született, 10 ezer forintos pótbefizetésről szóló küldöttgyűlési határozat ellen perbe indulók bár első fokon alulmaradtak a Nyíregyházi Lakásszövetkezettel szemben, a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla – részben megváltoztatva a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét – hatályon kívül helyezte a korábbi döntést.

Szathmáry Imre ügyvezető elnök akkor úgy nyilatkozott: a pótbefizetéseket minden hátralékmentes érintettnek jóváírják, ugyanakkor a Kúriához fordulnak a két, homlok¬egyenest ellentétes tartalmú ítélet közötti ellentmondás feloldása és az ügy jogilag minden tekintetben megalapozott elbírálása érdekében.

Soha többé pótbefizetést!

– Megérkezett a felülvizsgálati bíróság ítélete: a Kúria a másodfokú ítélőtábla döntését fenntartva, elutasította a lakásszövetkezet kérelmét! Sok küzdelemmel járt, és három évig húzódott a 10 ezer forintos sarc elleni harc, de lám, megérte összefogni és kiállni az igazunkért – kommentálta leplezetlen örömmel a legfelsőbb döntést a felperesek egyike, Demeter Sándorné, majd hozzátette: hálás mindazoknak, akik mindvégig kitartottak mellettük, és támogatták erőfeszítéseiket. – Óriási dolgot vittünk véghez, mint Dávid, amikor legyőzte Góliátot.

– Szégyenletes, hogy az érdekképviseleti szervünkkel szemben, aki a Lakszöv és a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) lenne, a magyar bíróságon kell érvényesíteni az igazunkat ezrekért, milliókért. Tapasztalataim szerint, sajnos, nincs olyan szerv, hivatal, ahol érdemi meghallgatásra és orvoslásra találnának a lakástulajdonosok gondjai, panaszai, márpedig azokból máig is akad bőven – tette hozzá.

Szathmári Imre ügyvezető igazgató is sikerként értékeli a fejleményeket, csakhogy a Nyíregyházi Lakásszövetkezet szempontjából!

– Igaz, hogy a Kúria helybenhagyta a másodfokú ítéletet, de tartalmilag eltérő indoklással – mutatott rá, majd kifejtette: elismerték, hogy a pluszhozzájárulás kivetése jogszerű és szükséges volt az akkor fennálló, a szövetkezet működését veszélyeztető likviditási gondok miatt, mintegy visszaigazolva a küldöttek döntésének megalapozottságát, helyességét.

– A 10 ezer forintokat természetesen már a másodfokú döntés megszületése után jóváírtuk a befizetőknek, ami túlfizetésként vagy hátraléktörlesztésként jelentkezett az egyenlegükön. Az eleve nem fizetőknél töröltük a kötelezettséget. Jövőre várhatóan teljesen helyreáll a Lakszöv gazdasági egyensúlya, a lakóépületek gazdálkodása, így okkal remélhetjük, hogy soha többé nem kell ilyen kényszerű lépésekhez folyamodni.

Aránytalan volt a teherviselés

– Ugyanakkor a Kúria úgy ítélte meg, hogy sértette az arányosság, illetve az egyenlő elbírálás elvét, amikor a „pótdíjat” határidőn túl befizetőknek nem ajánlottuk fel a későbbi pénzjóváírás lehetőségét, illetve pozitív diszkriminációt alkalmaztunk, mentességet adtunk a 10 ezer forintos teher alól azoknak, akik kamatostól, egy összegben rendezték a fennálló hiteltartozásukat – fogalmazott Szathmári Imre.

- KM-PI -


Részletek a felülvizsgálati bírósági ítéletből

Bár az ominózus küldöttgyűlési határozat mind tartalmilag, mind formailag 3 részből tevődik össze (pótbefizetési kötelezettség előírása, jóváírásról szóló rendelkezés, a kötelezettség alóli mentesülés), csak egységesen bírálható el.

Igazolt, kimutatott, tényleges vagy biztosan rövid időn belül bekövetkező likvid vagyon hiánya megalapozhatja a pótbefizetés elrendelését.

Nem minősülhet arányosnak a teherviselési kötelezettség, ha késedelmes fizetés esetén a tőke elenyésző részét képező késedelmi kamat helyett az érintett elesik az általa befizetett teljes pótbefizetési összeg jóváírásától, vagy ha hátrányba kerül az, aki hitel, kölcsön igénybevétele nélkül teljesítette a felújítási kölcsönökhöz szükséges reá eső részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában