Helyi közélet

2016.07.01. 08:51

Kész cirkusz

A Klik modernizálta a népmesét: adott is ajándékot, meg nem is, a gyerekek el is mehetnek cirkuszba, meg nem is. Száraz Ancsa jegyzete.

A Klik modernizálta a népmesét: adott is ajándékot, meg nem is, a gyerekek el is mehetnek cirkuszba, meg nem is. Száraz Ancsa jegyzete.

A szándék nemes volt, nem vitatom: azok az általános iskolások, akik kitűnő bizonyítványt vihettek haza a tanév végén, szorgalmuk elismeréseként ingyen jegyet kaptak a Fővárosi Nagycirkuszba. Megérdemlik, kedves gesztus a belépő. Csakhogy cirkusz lett belőle, mert aki ezt kitalálta, nem járt még az ország keleti felén. Nem találkozott még olyan családokkal, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy a gyerek öröme, amivel a jegyet hazavitte, ki is teljesedjen. A tikett az előadásra szól, így a vonatjegyet meg kell venni és mivel általános iskolásokról van szó, kell egy kísérő is. Jön tehát a diákjegy mellé egy teljes árú (Budapestig és vissza körülbelül 8 ezer forint), plusz a cirkuszi belépő – ha csak nem küldi be a szülő egyedül a gyereket. És akkor még nem beszéltünk a metró- vagy villamosjegyről, esetleg egy üdítőről – persze, bele kellene férnie a családi büdzsébe, de ahol minden fillért be kell osztani, ott nem ez a legfontosabb. Sok iskolás így otthon marad, és már gyerekként megtapasztalja, hogy hiába vannak ugyanolyan jegyek a bizonyítványában, mégis kevesebbet ér, mint azok a társai, akiknek az ingyen cirkuszjegy örömet szerez és nem szomorúságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában