Helyi közélet

2016.07.13. 13:42

Összegyűjtötték a régi népi játékokat a diákok Nagyszekeresen

Nagyszekeres - Az idén második alkalommal vehetett részt mintegy ötven gyermek a nagyszekeresi Petőfi Sándor Általános Iskola napközis jellegű Erzsébet-táborában.

Nagyszekeres - Az idén második alkalommal vehetett részt mintegy ötven gyermek a nagyszekeresi Petőfi Sándor Általános Iskola napközis jellegű Erzsébet-táborában.

A program szervezésében és megrendezésében részt vállaló pedagógusok igyekeztek színes és tartalmas foglalkozásokkal megtölteni az egy héten át tartó tábor mindennapjait, amelyek alapvetően a játékokra épültek.

Napi négyszeri étkezés mellett a fiatalok séta közben a falusi emberektől gyűjtötték be a régi népi játékokat, amelyeket meg is tanultak, majd egy előadáson megismerhették a játék történetét. Homokvárat építettek, papírsárkányt és szélforgót készítettek, önismereti és óriás társasjátékokkal szórakozhattak, miközben közösségfejlesztő ereje is volt a néhány napnak.

A hetet nyíregyházi kirándulással zárták: a vadaspark megtekintése után moziban pihenhették ki az eseménydús napokat a diákok. Az Erzsébet-tábor résztvevői az élmények mellett pólóval és társasjátékkal is gazdagabbak lettek.

- Szilágyi Krisztina -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában