Helyi közélet

2016.10.12. 13:25

Jubileumi fasorral gyarapodott a park

Nyíregyháza - Húsz facsemetével gyarapodott kedden a Bujtosi-tó partján elterülő park a Michelin-csoport húsz­éves magyarországi évfordulójának tiszteletére.

Nyíregyháza - Húsz facsemetével gyarapodott kedden a Bujtosi-tó partján elterülő park a Michelin-csoport húsz­éves magyarországi évfordulójának tiszteletére.

– Ezek a fák, amelyeket elültetünk, a jövő és a növekedés szimbólumai – fogalmazott elöljáróban dr. Nemes Attila. – Reméljük, hogy úgy vernek gyökeret, és úgy növekednek majd, ahogyan azt cégünk tette a városban. Bízunk benne, hogy újabb színfolttal ­gyarapítjuk a parkot, és köszönjük a városvezetésnek, hogy ezt lehetővé tette – fűzte hozzá a Michelin Hungária nyíregyházi gyárának igazgatója.

Jászai Menyhért, a megyeszékhely alpolgármestere beszédében a Michelin társadalmi szerepvállalását méltatta. – Köszönjük ezt a két évtizedet, és azt kívánom, még sokszor húsz fával gyarapítsák a parkot – mondta.

A cégvezető és az alpolgármester ezután közösen ültette el az első tölgyet, majd átadták a terepet a jelen lévő Michelin-dolgozóknak, akik párba állva a gondoskodtak maradék 19 fáról.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában