Helyi közélet

2016.10.06. 12:57

Megvédte címét: ősszel ismét elnyerte a kupát

Nyíregyháza - Hatodik alkalommal rendezték meg a NaMaKó Kupa egyéni horgászversenyt Nyíregyházán szeptember 25-én, vasárnap. A rendezvény 3 éves múltra tekint vissza, a nevét három család nevéből alakították ki. Évente kétszer, májusban és szeptemberben rendezik meg.

Nyíregyháza - Hatodik alkalommal rendezték meg a NaMaKó Kupa egyéni horgászversenyt Nyíregyházán szeptember 25-én, vasárnap. A rendezvény 3 éves múltra tekint vissza, a nevét három család nevéből alakították ki. Évente kétszer, májusban és szeptemberben rendezik meg.

A legutóbbi versenynek az orosi Erdélyi-major adott otthont, ahol 23 horgász mérte össze a tudását és ügyességét. A résztvevők között ott volt Haraszkó Csaba is, aki a tavaszi fordulót nagy fölénnyel nyerte meg, így számára most az volt a legnagyobb tét, hogy megvédje címét, s egy fél évre újra elhódítsa a NaMaKó trófeát, a verseny egyik fődíját.

Nagy reményekkel kezdték meg a horgászatot a versenyzők, csakhogy hamar csalódniuk kellett: a 7 órától 14 óráig tartó verseny első óráiban alig jött egy-két kárász. Haraszkó Csaba sem állt jobban, pedig a szokásos módon az egy pontos horgászat volt a taktika, és egy klasszikus, úgynevezett method-szerelékkel horgászott.

Ennek lényege, hogy a tartalék és az etetőbotot is egy távolságra állította be, hogy a meghorgászott hely minél pontosabb legyen és a halak egy helyre koncentrálódjanak. Mindennek azért is volt jelentősége, mert nagyon közel horgásztak egymáshoz a résztvevők.

A verseny utolsó két órájához érve sikerült egy pontyot és egy amurt fognia, mindezek ellenére néhány dekával még mindig hátrányban volt. Az utolsó órában azonban rákacsintott Fortuna, sikerült ugyanis egy nagyobb testű, 8,9 kilogrammos pontyot, valamint egy szintén nagyobb amurt fognia, s ezekkel a pikkelyesekkel bebiztosította a győzelmét, és immár második alkalommal nyerte meg a gyönyörű trófeát.

KM-MML

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában