Helyi közélet

2016.11.16. 18:40

Ajándékba adta a történelmet

Demecser - A haza és a szülőföld szeretetének nevelésére jó lehetőség a helytörténeti kézikönyv.

Demecser - A haza és a szülőföld szeretetének nevelésére jó lehetőség a helytörténeti kézikönyv.

Aki elkötelezte magát szülőföldje helytörténetével, folyamatosan kutatja a szűkebb haza múltját. Ha pedig rálel érdekességekre, azonnal meg is írja a helyi újság számára, hogy tájékoztassa a helybelieket az elődök életéről. A Kemecsén élő, de a Demecserhez tartozó Borzsovatanyáról származó Lucza János helytörténész az elmúlt két évtizedben egyaránt megjelentetett mindkét településről sok-sok helytörténeti írást. A Demecseri Körképben megjelent fényképes írásokból, elemzésekből, kutatásokból elkészített egy összeállítás, az összegyűjtött anyagokból tulajdonképpen egy helytörténeti kézikönyv született.

Kapcsos irattartó

A szerző úgy döntött, hogy ezt a Demecserről szóló helytörténeti kézikönyvet felajánlja a demecseri gimnázium számára, s a napokban egy kis ünnepség keretében át is adta a középiskola pedagógusainak jelenlétében Fazekas Istvánnak, az oktatási intézmény vezetőjének.

– A helytörténeti kézikönyvet nemcsak mint szerző ajánlom tartalmi, formai és didaktikai szempontból a gimnáziumnak, hanem úgy is, mint az 1963-ban egy osztállyal induló iskola volt diákja. Formai szempontból ez a kézikönyv egy egyszerű kapcsos irattartó, amelynek a lapjai kiemelhetőek, fénymásolhatóak, bővíthetőek. Eredményes felhasználása során még nagyon sok további anyagot, forrást is tudnék folyamatosan küldeni – mondta el érdeklődésünkre Lucza János nyugalmazott iskolaigazgató. – Tartalmi szempontból a korszakos alapműveknek számított monográfiák, lexikonok, tanulmányok, naplók anyagait rendszereztem. Főleg olyanokat, amelyek kimagasló szakmaiságuk miatt is megérdemlik a széleskörű megismerést.

Ilyen például Borzsova, a honfoglalás kori várbirtok története az első régészeti említéstől 1409-ig, Demecserhez való csatolásáig, a mai Szabolcs-Szatmár—Bereg megye honfoglalás- és kora Árpád-kori földrajzi képe, a történelmi háttérrajz a Pazonyi Elek család címeréhez, történetéhez, Demecser 1848/49-es hősei, a demecseri vasutasok arcképcsarnoka az 1900-as évek elejéről, a hírneves Ludwig bakák.

A kézikönyv foglalkozik az I. világháború demecseri áldozataival is. „Hol sírjaik domborulnak” címmel a 42 hősi halott születési helyét, életkorát, családi állapotát, harci egységüket és hősi haláluk idejét, helyét is megtalálhatják az érdeklődők. Ugyanilyen részletes adatokat tartalmaz a „Don-kanyari tragédia demecseri áldozatai” című összesítés. A szerző a magyar király II. Rákóczi Ferenc 12. honvédgyalogezred veszteségeit elemzi, s írásával tiszteleg az áldozatok emléke előtt. A kéziratok közül kiemelkedik Reményi József 1942/43-ban írt frontnaplója. Reményi József a Don folyónál harcoló 2. magyar hadsereg 152. sz. kórházvonatának volt tartalékos főhadnagya, az ellátásért felelős gazdasági vezetője.

Egyéni családkutatás

– Didaktikai szempontból is praktikus a kézikönyv használata. Jól kapcsolhatók a tanítási órák anyagaihoz, ugyanakkor egyéni családkutatásra is alkalmas. Ünnepi műsorokhoz, megemlékezésekhez segédanyag lehet. A Bene János „Szabolcsi honvédek aranykönyve 1848–1849” című műve alapján készült demecseri névsor az általános iskola előtt álló Kossuth mellszobor talapzatára, márványtáblájára is felkerülhetne. Úgy gondolom, a haza és a szülőföld szeretetének nevelésére, elődök és a hősök tiszteletének nevelésére nagyon jó lehetőség lesz ez a helytörténeti kézikönyv – tette még hozzá befejezésül Fazekas István, a gimnázium igazgatója.

KM-MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában